Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismeretlen csoport vállalta a szerdai izraeli merényleteket

Egy eddig ismeretlen palesztin fegyveres csoport vállalta a szerdai tel-avivi kettős öngyilkos merényletet.


Dátum: 2002-07-19 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:46.284099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AFP ciszjordániai irodáját csütörtök este felhívó névtelen telefonáló az állítólag a Jasszer Arafat Fatah mozgalmához közel álló "an-Názir csoport" nevében vállalta az akciókat. A két tizenéves kamikaze a telefonáló szerint a Náblusz közelében lévő Balata menekülttábor lakói voltak. A táborban megerősítették a francia hírügynökségnek a két fiatalember eltűnését.

A telefonáló bejelentette továbbá, hogy közzétesznek egy videofelvételt, amelyen a két merénylő nyilatkozik. "Az akciót azért hajtották végre, mert az izraeliek továbbra is ölik a palesztin civileket és megszállva tartják Ciszjordániát. A támadásokat a megszállás befejezéséig folytatjuk" - mondta a csoport szóvivője.

A két tel-avivi merényletet, amelynek a két támadón kívül három halálos áldozata volt, szerdán az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet vállalta - emlékeztet az AFP.

MTI-fidesz.hu

Kapcsolódó elemek