Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasúti kerekasztal szakszervezetek nélkül

Még az idén megkezdheti munkáját a Nemzeti Vasúti Kerekasztal - az az intézmény, melynek megalakítását hosszú ideje sürgetik a vasutas szakszervezetek.


Dátum: 2004-11-15 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:38.788580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tervei szerint azonban a vasút korszerűsítését vitató testületből éppen az 55 ezer vasutas érdekeit védő szervezetek maradnának ki - értesült minisztériumi forrásból a Népszava. A Nemzeti Vasúti Kerekasztal feladata az lenne, hogy a vasút működtetésében, fejlesztésében és versenyképessé tételében érdekeltek javaslatokat tehessenek a MÁV Rt. jövőjét érintő kulcsfontosságú döntésekre, illetve stratégiát dolgozzon ki a vasúttársaság uniós piaci részvételére.

uno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek