Eladja tartalékai egy részét az ukrán jegybank
Az ukrán központi bank felkészült arra, hogy további 1 milliárd dollárral csökkentse devizatartalékát a hrivnya védelme érdekében a jövő heti elnökválasztások második fordulója előtt - jelentette ki az ukrán jegybank első elnökhelyettese.
Dátum: 2004-11-15 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:40.914593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A központi bank októberben és november első hetében 1,5 milliárd dollárt értékesített devizatartalékából; Arszenyij Jatsenyuk azt mondta, hogy nem kizárt további 1 milliárd dollárnyi tartalékeladás.
A jegybanki vezető nem tartja veszélyesnek, hogy az ország devizatartalékai így 10 milliárd dollár alá csökkenhetnek, mert stabil Ukrajna makrogazdasági és pénzügyi helyzete. Jatsenyuk emlékeztetett: a Nemzetközi Valutaalappal érvényes megállapodás 9,5 milliárd dollár devizatartalék meglétének a szükségességéről szól.
A deviza iránti megnövekedett keresletet részben az elnökválasztásokkal kapcsolatos bizonytalanság és a kormánynak az az intézkedése váltotta ki, hogy megemelte a nyugdíjakat és a béreket, ami sokat szerint inflációgerjesztő hatású. Elemzők 12-15 százalék közötti idei inflációra számítanak a tavalyi 8,2 százalék után.
A Leonyid Kucsma távozó elnök helyére kiszemelt Viktor Janukovics kormányfő és Viktor Juscsenko ellenzéki parlamenti képviselő került be igen minimális, fél százalékpontnyi különbséggel az ukrajnai elnökválasztás november 21-ére tervezett második fordulójába.
MTI - fideszfrakcio.hu