Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győzőtt a Fidesz

A VIII. Aranykalász-kupa kispályás labdarúgótorna kedves színfoltja volt szombaton délután, amikor két fideszes gárda csapott össze a döntő előtt Szentesen. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti politikusai a helyi narancsosok ellen küzdöttek és szórakoztató játékkal 6-2-es győzelmet értek el.


Dátum: 2004-11-15 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:42.432557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ötven másodpercnyi tapogatózó játék után rezdült először a háló, méghozzá a hazai publikum nagy bánatára a vendéglátóké. Szűcs Gábor hámozta át magát ugyanis a szentesi védelmen, majd laposan kilőtte a hosszú sarkot, 0-1. A góltól bátrabb lett a szentesi narancsos gárda és egy mintaszerű támadás végén Tóth György kiugratásából Laki Csaba volt eredményes, 1-1. Az egyenlítést követően hosszú percekig egyik kapu sem forgott veszélyben, aztán dr. Rébeli Szabó Tamás álompasszából Tóth György, majd Határ István forintos labdájából Kálmán János puskázta el az évszázad helyzeteit. A Kurca-parti B-közép a szép játékot a másik oldalon sportszerűen tapssal jutalmazták: amikor is Szűcs Gábor szólója érdemelte ki a tenyerek hangos összeverését. Tíz percet kellett várni az újabb találatra, amit ezúttal az argentin-szerelésbe bújt szentesi aranylábúak abszolváltak. Tóth György szemfüles labdaszerzését követően, Kálmán János egy elegáns testcsellel átvette a labdát, majd az ellenkező irányba mozduló kapus mellett a jobb alsó sarokba pöckölte a játékszert, 2-1. Ám az öröm hamar ráfagyott a szentesi arcokra, hiszen Martonosi György egy percen belül egyenlített. Történt pedig, hogy Makó és térsége honatyája az önfeláldozóan a labda útjába vetődő Szécsényibe bombázott, ám a hazai kapuvédőről kipattanó labdát már könnyűszerrel gurította a hálóba, 2-2. Az első félidő végén még dr. Fenyvesi Máténak, a Fradi 46-szoros válogatott kiválóságának kötőzése (ennek szenvedője Laki Csaba volt), majd ezt követően Tasó László gyilkos erejű lövése, illetve Szécsényi Mihály újabb, kitűnő reflexről tanúskodó védése volt még említésre méltó jelenet.

Némi pihenés és a térfélcsere után, beindult az összeszokottabb parlamenti gépezet. Mert bár Rébeli doktor és Határ István kétszer egymás után is parádésan háromszögezett a politikusok kapuja előtt, de a végén mindig rossz irányba pattant az a fránya zsuga. A szépség ölte szentesi akciókat követően aztán törvényszerűen Szűcs Gábor passzából Tiba István volt eredményes (2-3). Majd egy hazai kezezés következtében Varga József rúghatott büntetőt sikerrel (2-4). A kétszer 25 perces mérkőzés 40. percében ismét Tiba nevét említhette gólszerzőként a mikrofonba a műsorvezető Bocskay István, 2-5. Három percre rá Varga József pedig bal "csőrrel" beállította a végeredményt, 2-6. A Farkas Sándor szentesi, illetve Vincze László csongrádi képviselővel megerősített parlamenti csapat ezt követően már nem sok veszélyt jelentett a hazai kapura. Az utolsó percekben ugyanis már zúgott a lelátóról a "Hajrá Szentes!", és oda is szegezte a hazai gárda a címeres mezes politikusokat a saját kapujukhoz, ahogyan kell, de ez bizony már kevésnek bizonyult a szorosabb eredmény eléréséhez.

Ennek ellenére, joggal szólt a meccs végén mindkét csapatnak a "Szép volt fiúk!"

***

Szentesi Narancs - Fidesz Parlamenti Politikusok 2-6 (2-2)

Szentes, Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

Szentesi Narancs: Szécsényi - Kálmán, Tóth Gy., Kovács J., dr. Rébeli, Laki. Csere: Kun Á., Határ I., Határ Z.

Fidesz Parlamenti Politikusok: Tóth I. - Farkas S., Tiba, Szűcs G., Martonosi, dr. Fenyvesi. Csere: Varga J., Budai, Rácz L., Tasó.

Gólszerzők: Kálmán, Laki, ill. Varga J. (2), Tiba (2), Szűcs G., Martonosi.

Forrás: szentes.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek