Szlovák lap Bugárékat támadja
Elmarasztalja a Magyar Koalíció Pártját (MKP) a SME című szlovák liberális lap, mert a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) a szlovákiai magyar politikai erő a határon túli szervezetekhez csatlakozva "a hazafias ellenzék és Orbán Viktor pártjára állt", és ezzel megalázta a magyar kormányt.
Dátum: 2004-11-15 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:43.705673, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Peter Morvay, a SME cikkírója úgy látja, hogy az MKP belső válsággal küzd: gyöngül a választóit mobilizáló képessége. Kifejti: legutóbb az önálló magyar egyetemmel tudott csábítót kínálni a választóinak, az autonómiával pedig nem rukkol elő, mert azt a párt vezetőinek többsége "túlságosan kockázatos terepnek találja". Azzal pedig, hogy a szlovák parlamentben az MKP - "jóllehet jogosan" - magyarul szeretne felszólalni, nem tudja magához édesgetni választóit, mert számukra a kérdés marginális.
A belső válság feloldására az lenne a megoldás, ha a párt a regionális politikára, az emberek "földszintesebb problémáira" összpontosítana. Jóllehet az MKP legutóbbi kongresszusán Bugár Béla, a párt elnöke az emberek szociális biztonságáért folytatott sikeres küzdelemről, a régiók és az emberek mindennapi problémái felé nyitott politika fontosságáról beszélt, ehhez azonban a szokásrendet kellene megváltoztatni. Kérdés azonban, hogy a régi gárda képes-e
erre? - kérdi a lap.
Ők ugyanis folyton a szokványos, a jelképes, az egyszerű jelszavakba sűríthető témákat keresik, és most azt remélik, hogy a határon túli magyaroknak szánt kettős állampolgárság ötlete ilyen - veti az MKP szemére a SME, és emlékeztet rá: a kettős állampolgársági státus tartalma azonban tisztázatlan. Az MKP elnöke azt mondja, hogy a szlovákiai magyarok szempontjából a kettős állampolgárságnak csak érzelmi jelentősége van, gyakorlatilag semmivel sem hasznosítható annál többre, mint amit Szlovákia uniós tagságával kaptak.
"Ez az érzelmi ügy azonban mégis van annyira fontos a számukra, hogy összevesszenek miatta a budapesti kormánnyal, és hogy Magyarország újabb belpolitikai viszályaiban egyértelműen a hazafias ellenzék és az azt vezérlő Orbán Viktor oldalára álljanak" - fogalmaz a cikkíró, aki úgy ítéli meg, hogy az MKP a Máért csődjéhez cimborált akkor, amikor "a többiekkel együtt elutasították a közös nyilatkozat aláírását, melyben a magyar kormány azt ajánlotta volna a választóknak, hogy a kettős állampolgárság kérdését vizsgáló értelmetlen népszavazás során ne szavazzanak igennel. Természetes, hogy az MKP nem köteles azonosulni a kormány álláspontjával, de annak kizárólag Orbánt szolgáló megalázásában nem kellett volna közreműködnie".
MTI - fideszfrakcio.hu