Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adatbázis a Romániában elkobzott magyar egyházi ingatlanokról

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) nyilvánossá tette a Romániában egykor elkobzott magyar egyházi ingatlanok adatbázisát - jelentette be Hámos László, a HHRF elnöke.


Dátum: 2004-11-15 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:44.011349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A romániai magyar napilapokban hétfőn megjelent hír szerint a New York-i székhelyű, Hámos László által vezetett alapítvány adatbázisa teljes képet ad a vagyon helyzetéről, nyomon követi a négy történelmi felekezettől - római katolikus, református, unitárius és evangélikus - a kommunizmus idején jogtalanul elvett 2140 ingatlan visszaszolgáltatásának folyamatát. Figyelemmel kíséri a 2001/501-es romániai restitúciós törvényt végrehajtó különleges restitúciós bizottság munkáját. Az egyházakkal közösen összeállított adatlap - rendszeres frissítés esetén - pontos képet nyújt az egyes épületek visszaszolgáltatásának aktuális szakaszáról.

Egy, a bukaresti kormány által megrendelt kimutatás szerint szerint a romániai egyházaktól elkobzott ingatlanok értéke eléri az ország egyéves bruttó nemzeti össztermékének értékét - derül ki a lapokból.

A restitúciós folyamat lépésenkénti megismerése mellett az adatbázis célja felmérni az épületek jelenlegi állagát, a felújításhoz szükséges költségeket. Így ugyanis az adományozók, a társfinanszírozó szervezetek, befektetők pontos képet kaphatnak az igényekről.

Hámos László úgy véli, hogy az óriási értéket jelentő ingatlanok iránti érdeklődés további növekedése várható Románia uniós csatlakozásának közeledtével. "Fontos esélyt adni a történelmi magyar egyházaknak, hogy nemzetépítő tevékenységüket az uniós csatlakozás lehetőségét kihasználva tudják ellátni" - hangsúlyozta a HHRF elnöke.

Az adatbázis a www.hhrf.org/restitucio internetes címen érhető el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek