Hét rendőrt és 30 lázadót öltek meg vasárnap az iraki Moszulban
Megöltek 7 rendőrt és 30 lázadót vasárnap az iraki Moszulban lezajlott összecsapásokban - jelentette be Falah an-Nakíb iraki belügyminiszter.
Dátum: 2004-11-15 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:45.307422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nakíb hétfői bagdadi sajtókonferenciáján elmondta, hogy a lázadók az egyik rendőrt kórházi ágyából rabolták el, majd barbár módon megölték: előbb darabokra vágták, majd felakasztották.
A belügyminiszter szerint az iraki biztonsági erők visszafoglalták a legtöbb rendőrőrsöt, amelyek a hét végén a felkelők kezébe kerültek, legfeljebb 3-4 maradt még hátra, és a rendőrök több mint 50 százaléka visszatért szolgálati helyére.
MTI - fideszfrakcio.hu