Mi történt Villalakó Magyar Bálint minisztériumában?
Egy évvel ezelőtt az oktatási tárca informatikai főtanácsadója egyeztetésre hívta az IBM, a SAP és az ISH Kft - egy-egy vezetője, valamint az ELTE, a SOTE, a debreceni-, a szegedi és pécsi egyetem képviselőit. Az egyeztetésen a tanácsadó arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy amennyiben az egyetemek ugyanazt a gazdálkodási és klinikai rendszert vezetnék be, akkor a tárca támogatná őket - emlékeztetett Szijjártó Péter fideszes képviselő hétfőn parlamenti interpellációjában.
Dátum: 2004-11-15 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:46.809507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a közbeszerzések azóta lezajlottak, hogy milyen körülmények között, azt jól jelzi, hogy másfél hete a Gazdasági Versenyhivatal Kartell Csoportja rajtaütésszerű házkutatást tartott az érintett cégeknél, ahol iratokat és informatikai adathordozókat foglaltak le. A Gazdasági Versenyhivatal ugyanis tisztességtelen piaci magatartással gyanúsítja a három céget. A minisztériumi nyilatkozatok szerint ezt a tárca normálisnak és szokványosnak tartja. Normális és szokványos, hogy az Oktatási Minisztérium épületében, a miniszter tanácsadójának szervezésében olyan egyeztetés zajlik, amely a Gazdasági Versenyhivatal szerint megalapozza a tisztességtelen piaci magatartás gyanúját.
- Az elmúlt időszakban hasonló kartell-ügy már napfényre került, az érintett cégeket pedig milliárdos bírsággal sújtották. A most kirobbant botrányban is többmilliárd forint közpénzről van szó, így amennyiben a cégeket, az egyetemeket és a minisztériumot elmarasztalnák, tekintélyes bírság kiszabására kerülhet sor. Olyan nagyságú bírságra, amelyet a napi bérfizetési, fűtési és egyéb gondokkal küszködő egyetemek aligha tudnak kifizetni - mondta a képviselő. Szijjártó Péter végül megkérdezte: a miniszternek volt-e tudomása a hírekben szereplő találkozóról? Ismeri-e a találkozó az emlékeztetőjét? Továbbra is fenntartja, hogy "normális és szokványos", hogy az Oktatási Minisztérium hivatalos helységeiben, az OM köztisztviselői és a miniszter személyes főtanácsadója ilyen találkozókat szervez? Hány további "normális és szokványos" találkozóra került sor az OM szervezésében az elmúlt két esztendőben? Van-e a miniszter szerint az oktatási tárcának bármilyen felelőssége a felsőoktatási intézmények törvényes működését tekintve? Miért fél a tárca vizsgálattól? Mekkora összeget tervez a minisztérium a jövő évi költségvetésben az esetleges bírságok kifizetésére?
Arató Gergely államtitkár szerint egyeztetés folyt csupán, és jó az, ha különböző egyetemek egyazon helyről szerzik be az informatikai felszereléseiket, mivel így olcsóbban juthatnak hozzá, illetve a kommunikációt is segíti.
Szijjártó Péter a választ nem fogadta el.
fideszfrakcio.hu