A német külügyminiszter is magyar állampolgárságot kérne
Az Iltalehti, finn napilap értesülései szerint Németország külügyminisztere, Joschka Fischer is örülne, ha a magyar népszavazás december 5-ikén a kettős állampolgárság megadása mellett döntene, mert ő maga is meg akarja szerezni a magyar állampolgárságot. Ez ügyben a múlt héten Berlinben magyar kollégájával Somogyi Ferenccel is beszélgetett - írja a hirtv.hu.
Dátum: 2004-11-15 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:47.831053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A német külügyminiszter Somogyitól megkérdezte, hogy kérvényezhet-e majd ő is magyar állampolgárságot, amire a magyar külügyminiszter elmondta, hogy ez a népszavazás eredményétől függ.
"Becslések szerint" -írja a napilap - "5.000.000 magyar lakik a jelenlegi határokon kívül, a legtöbben Romániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában". A lap megemlíti, hogy a népszavazást az oppocízióban lévő "közép-jobboldal szervezte", de hogy a szocialisták azt állítják, hogy a kettős állampolgárság megadása tömeges Magyarországra költözést eredményezne.
Iltalehti, 2004. november 13. K.L., Finnország
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu