Összefogás a sportért
Az elmúlt napokban - immáron nem csak a parlamenti politizálásban, hanem a széles nyilvánosság előtt is - vezető szerepet kapott a 2005-ös költségvetési törvényjavaslatban a magyar sport támogatására fordítandó összegek jelentős csökkentésének és a testnevelés tantárgy presztízsét, a közoktatásban betöltött szerepét gyengítő oktatási minisztériumi elképzelés terve - írja Deutsch Tamás Gyurcsány Ferenchez intézett levelében.
Dátum: 2004-11-15 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:51.778370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
volt gyermek-, ifjúsági és sportminiszter
részére
Helyben
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Közéleti tevékenységünk közös vonatkozására hivatkozva fordulok Önhöz, dr. Jánosi György úrhoz, Kuncze Gábor úrhoz, és dr. Horváth Balázs úrhoz, azokhoz az aktív politikusokhoz, akik a rendszerváltoztatás óta miniszterként felügyelték, vagy vezették az állami sportigazgatást.
Az elmúlt napokban - immáron nem csak a parlamenti politizálásban, hanem a széles nyilvánosság előtt is - vezető szerepet kapott a 2005-ös költségvetési törvényjavaslatban a magyar sport támogatására fordítandó összegek jelentős csökkentésének és a testnevelés tantárgy presztízsét, a közoktatásban betöltött szerepét gyengítő oktatási minisztériumi elképzelés terve.
Megszoktuk már - mi, közszereplők és sajnos az ország szinte valamennyi polgára is-, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusokként szinte minden kérdésben körömszakadtáig védjük a saját politikai "mundérunk becsületét". Mégis, talán vannak olyan kérdések, melyekben össze tudunk fogni, együtt tudunk cselekedni - politikai meggyőződésünktől függetlenül. Az, hogy mindannyian felelős kormányzati pozíciót töltöttünk be a sportigazgatás élén, érzelmileg is közel vitt bennünket a sport világához. Tudom, hogy mindannyian személyesen is sportrajongók, szurkolók és - bár az idő múlásával egyre lassabb és ügyetlenebb - amatőr sportolók is vagyunk.
Közös cselekvésre kérem Önöket. Kérem, hogy mostani politikai szerepükben, pártjuk testületeiben, országgyűlési frakciójában vagy éppen a kormányban tegyenek meg mindent, hogy ne váljanak valóra azok az elképzelések, melyek a sport, a testkultúra leértékelődéséhez, támogatásának gyengüléséhez vezetnek. Jómagam készen állok ebben a kérdésben az együttgondolkodásra és a közös tettekre. Sportnyelven szólva: a magyar sport felemelése érdekében küzdő csapatba hívom Önöket - és egyben jelentkezem - csapattársnak!
Együttműködését, tetteit bizakodással várom.
Budapest, 2004. november 12.
Tisztelettel:
dr. Deutsch Tamás
volt ifjúsági és sportminiszter