Ígéretes Gyurcsány Ferenc bűntudata
Az elmúlt napokban a miniszterelnök magyarázkodásba, sőt mentegetőzésbe bocsátkozott a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A Magyar Állandó Értekezleten ezt úgy fogalmazta meg, hogy az értelem és a lelkiismeret konfliktusa zajlik le őbenne. Ezt a pszichológia tudománya rossz lelkiismeretnek hívja, de vallási megközelítésben bűntudatnak is nevezhető ez az érzés - mondta Németh Zsolt keddi napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2004-11-16 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:56.305489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Parlament!
Érthető a kormányfő bűntudata és egyben ígéretes is. Érthető, mert szemmel láthatóan a határon túli magyarok soha nem látott egységfrontba tömörültek a magyar kormánnyal szemben. A magyar kormánypártok a Magyar Állandó Értekezleten látványosan elszigetelődtek, és ennek oka nem is annyira az a merev álláspont, amit a népszavazással kapcsolatban a nem válasz mellett fejtenek ki, hanem sokkal inkább az az alattomos és hazug hecckampány, amit az elmúlt hetekben láthattunk. Mintha Magyarország kilóra mérné a határon túli magyarokat. Ez a magyarság méltóságát alapvetően sértette. Ahelyett, hogy a kormányzat a határon túli magyarok önbecsülését ily módon alázza, inkább arról kellene beszélni, hogy milyen egyedülálló esélyt jelent Magyarország számára a határon túli magyarság léte, milyen lehetőségek rejlenek az együttműködésben, a kulturális kapcsolatokban.
Ahogy mondtam, a kormányfő bűntudata ígéretes is, hiszen ez az első lépcsőfoka annak, hogy adott esetben közösen léphessünk előre. És amikor Önök külhoni útlevélről beszélnek, akkor azt kell mondanom, hogy jó az irány. Fontosnak tartom ezt az elmozdulást a kormány álláspontjában, márcsak azért is, mert annak a felismerését tükrözi, hogy 2007. január elsejétől, miután Magyarország csatlakozik a schengeni rendszerhez, a határon túli magyarok rendkívül komoly kihívás elé kerülnek, hiszen az elemi kapcsolattartásuk fog megnehezedni az anyaországgal.
Tisztelt Képviselőtársaim!
Viszont, ha egyszer valaki A-t mond, akkor mondjon B-t is. Olyan állatot nem ismerünk, hogy külhoni magyar útlevél magyar állampolgárság nélkül. Az állampolgárság következik a külhoni útlevélből, és innentől azon kellene vitatkoznunk, hogy milyen állampolgárság a külhoni állampolgárság. Miniszterelnök Úr tegnap azzal a meglepő kijelentéssel állt elő, hogy számára ismeretlen a Fidesz álláspontja. Szeretném felhívni ezért a figyelmét arra, hogy a Magyar Állandó Értekezleten tizennégy szervezettel együtt kialakítottuk a közös álláspontunkat a két kormánypárt részvétele nélkül. A közös nyilatkozat negyedik pontja egyértelműen kimondja, hogy a szülőföld elhagyása nélküli állampolgárságot szeretnénk, amelynek nem feltétele a bevándorlás. Ilyen a francia, a belga vagy a spanyol példa Európában. Fontosnak tartjuk, hogy lehetővé váljék az akadálymenetes kapcsolattartás az anyaországgal, azaz a határon túli magyarok útlevele azonos értékű legyen a magyar állampolgárok útlevelével. Végül lényegesnek tartjuk, hogy mindez ne jelentsen többletterhet a Magyar Köztársaság költségvetésére nézve. Ezeket a javaslatokat azért tettük, hogy mindenki nyugodt lelkiismerettel szavazhasson igennel a kettős állampolgárságra, amit elvárnánk a Magyar Szocialista Párttól is.
fideszfrakcio.hu