Bátor költségvetés: jövőre mindenki rosszul jár
Jövőre mindenkitől forrásokat von el a költségvetés, miközben az adóterheket is növeli, főként a vállalkozásoknál - hangsúlyozta Varga Mihály, a Fidesz vezérszónoka a 2005-ös költségvetés részletes vitájában. Összességében például - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számításaival is összhangban - a 2004-hez képest mintegy százmilliárd forinttal nő a vállalkozások terhe jövőre.
Dátum: 2004-11-16 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:58.973305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés kedden a 2005. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitáját folytatta le tízórás időkeretben. A jövő évi büdzsé tárgyalásának e szakaszában azokat az indítványokat tárgyalták a képviselők, amelyek a javaslat normaszövegét, illetve az egyes fejezeti főösszegeket érintik. Varga Mihály rámutatott: a költségvetési vita lezárult első szakasza bizonyította, hogy "korántsem a lehető legjobb" javaslat született.
Jövőre mindenkitől forrásokat von el a költségvetés, miközben az adóterheket is növeli, főként a vállalkozásoknál - hangsúlyozta Varga Mihály. Az új elvonási formák között megemlítette a vállalkozói járulékot, a telefonadót, a tömegközlekedési bérletek adóterhének növekedését. Összességében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számításaival is összhangban a 2004-hez képest mintegy
százmilliárd forinttal nő a vállalkozások terhe jövőre.
A Fidesz vezérszónoka hat terület kiemelt támogatási igényét nevezte meg: a gazdasági növekedés ösztönzését többek között a kis- és középvállalatok támogatásával, az oktatást, az egészségügyi ágazaton belül a népegészségügyi programot és a fekvőbeteg-ellátást, a családok helyzeténél a fogyatékosok támogatását, a nemzeti gyermek- és ifjúsági programot, valamint a családi pótlék iskoláztatási hozzájárulási részét. A támogatandó területek közé sorolta még az önkormányzatok normatív támogatását és a mezőgazdaságnál a nemzeti kiegészítés forrásainak megteremtését.
Kifogásolta Varga Mihály, hogy a Gyurcsány-kormány nem tartja be kötelezettségét a honvédelem támogatására. Rámutatott:
az oktatási normatíva évek óta először csökken egyik évről a másikra,
ami a kis településeket érinti leghátrányosabban. Összességében, mint mondta, a Fidesz 313 milliárd forintnyi átcsoportosításra tett javaslatot, amelynek forrásaként az államigazgatás működésének karcsúsítását jelölték meg, illetve a kamatkiadásokat, amelyekre szerintük a költségvetésben "az óvatos felültervezés volt a jellemző".
Varga Mihály hozzátette: a Fidesz az idén is beterjeszti javaslatcsomagját, amely
szembesíti a kormánypártokat választási ígéreteikkel,
amelyeket a "fű, fa, virág, mindenkinek jókedv" jellemzett, azonban "amelyeket a kormánypártok tavaly is leszavaztak" a parlamentben. Hangsúlyozta, hogy pártja képviselői támogatni fogják azt a szocialista képviselőktől származó indítványt, miszerint csökkenteni lehet a miniszterelnökség kiadásait, s az ott megtakarított pénzt a társasházak felújítására lehet fordítani. Ugyanakkor elvetik a bíróságok és az ügyészségek, illetve a népegészségügyi program forrásainak csökkentését célzó javaslatokat.
A kétperces felszólalásokból kialakuló vitában Kósa Lajos kifogásolta, hogy az előterjesztés nem ad pénzt a győri és a debreceni ítélőtábla megépítésére.
"Az önkormányzatok költségvetése nominálértéken csökken, ezen belül az óvodák támogatása 4,8 százalékkal, az iskoláké 4,5 százalékkal, a gyógypedagógiáé pedig öt százalékkal" - sorolta a Kovács Zoltán. Hozzátette: a helyzet olyan rossz, hogy minden harmadik önkormányzatnak kiegészítő támogatást kell nyújtani létük érdekében. A Fidesz a köztisztviselői illetményalap negyvenezer forintos emelését látja szükségesnek, és Kovács Zoltán jelezte: az elhalasztott 13. havi bér fedezetére is módosító javaslatot nyújtottak be.
Vincze László rámutatott, alultervezték az alapfokú művészeti oktatás támogatását, amelyre az előző évinél öt százalékkal szán kevesebbet a büdzsé. Mint mondta, módosító javaslatában a támogatás hatszázalékos emelését indítványozza.
Kontrát Károly azt mondta: a rendvédelmi szervek, a határőrség, a katasztrófavédelem és a tűzoltóság helyzetének javítására módosító javaslataival a köztisztviselői illetményalapot negyvenezer forintra emelné, a megyei rendőr-főkapitányságok személyi és dologi kiadásaira szánt összeget pedig tíz százalékkal növelné.
Lasztovicza Jenő arról beszélt, hogy a turisztikai célelőirányzat három éve folyamatosan csökken, így 2005-re már csak 9,5 milliárd forintot terveznek. Hozzátette: folyamatosan csökkentik a vállalkozások befektetésösztönző előirányzatait, és a kis- és középvállalkozások támogatását szolgáló előirányzatokat.
Balsay István kifejtette: olyan szolgálatoknak, amelyek emberéleteket mentenek meg, mint például a Máltai Szeretetszolgálat, érdemes többletforrásokat biztosítani.
Gógl Árpád leszögezte: tarthatatlan, hogy nulla lett a támogatása a határon túliak egészségügyi ellátásával foglalkozó Segítő Jobb Alapítványnak, és a hátrányos helyzetűeknek segítő Gézengúz Alapítvány finanszírozására mindössze 11 millió forintot javasolnak. Más téma kapcsán azt is elmondta, hogy az irányított betegellátást regionális szintűvé kellene fejleszteni.
Halász János a kulturális beruházásokra, a színházak támogatására, valamint a bábszínházak támogatására költene többet a tervezettnél. A debreceni képviselő emellett a Hajdú-Bihar megyei város színházának felújítására, valamint közútjainak fejlesztésére csoportosítana át forrásokat a költségvetésben.
Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő a fővárosi középületek akadálymentesítése kapcsán jelentette ki, hogy az állam ebben az ügyben ismét magára hagyta az önkormányzatokat. A politikus kitért Budapest árvízvédelmének fejlesztésére és a főutak mellett szükséges zajvédelmi falak fontosságára, amelyekre szerinte szintén nem biztosít megfelelő forrásokat a költségvetés. Elmondta, hogy félmilliárd forintot különítene el a fővárosi középületek megtisztítására, és újabb félmilliárdot egy olyan alap létrehozására, amelyből a társasházakat támogatnák épületeik felújításában.
Mádi László a kormány szemére vetette, hogy jövőre egy fillért sem szánnak bérlakásépítésre.
MTI - fideszfrakcio.hu