Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keller László újabb vádaskodásai

A szocialista Keller László úgynevezett "független jogi szakértőkkel" vizsgálgatja a büntetőeljárásban résztvevő hatóságok munkáját. A függetlenséget nyilván ő maga garantálja, mégpedig a televíziókban és újságokban, lehetőleg minél többször. A Legfőbb Ügyészség közlemény kiadására kényszerült ez ügyben.


Dátum: 2002-07-19 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:48.739895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"2002. július 18-án az RTL Klub esti híradójában Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az úgynevezett Happy End ügy kapcsán hangot adott azon véleményének, hogy nem tartja teljesen elfogulatlannak az ügyészség eljárását az adott ügyben. Álláspontja szerint az ügyészség nyomozás során adott utasításának független jogi szakértővel való felülvizsgálatára van szükség.

A Legfőbb Ügyészség az elhangzott nyilatkozattal összefüggésben az alábbiakra hívja fel a figyelmet: Az ügyészség azon határozata, amely a bűncselekmény alapos gyanújával összefüggésben nem lévő iratok kiadását rendelte el, a hatályos büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezésein alapul. Az ügyészi szervezet a leghatározottabban visszautasítja, azt a kijelentést, amely a szervezet elfogulatlanságát kétségbe vonja.

Az ügyészség az adott ügyben - általános gyakorlatának megfelelően - és az államtitkár által kifejtettektől eltérően jogszabályi rendelkezéseken alapuló jogát és egyben kötelezettségét teljesítette, amikor a rendőrséget egy törvénysértő helyzet megszüntetésére utasította.

A büntetőeljárásban résztvevő hatóságok eljárásának "független jogi szakértővel való megvizsgáltatása" jogi képtelenség, ilyen lehetőség a hatályos magyar jogszabályok egyikében sem található.

Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára konkrét, - az általa tett feljelentés alapján megindult - nyomozással összefüggésben kíván fenntartatni egy törvénysértő állapotot, amire feljelentőként sincs törvényes lehetősége.

Budapest, 2002. július 19.

Dr. Horányi Miklós

a Legfőbb Ügyészség Sajtóirodájának vezetője"

Kapcsolódó elemek