Gyurcsány a bizniszpolitikus
Gyurcsány Ferenc nem elvek és értékek mentén politizál, hanem üzletember, akinek csak a saját érdekei számítanak és mindig ezek szerint váltogatja álláspontját - hangzott el a Fidelitas keddi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt.
Dátum: 2004-11-16 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:59.875222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Gabriella elmondta: Gyurcsány Ferenc értékrendjének váltakozását jól példázza, hogy hatalomra kerülése előtt csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amely a diktatúra jelképét, a vörös csillagot kívánta rehabilitálni. De volt olyan is, amikor Gyurcsány Ferenc úgy nyilatkozott, hogy nemekből nem lehet országot építeni, és most a népszavazás előtt mégis a nemre buzdít.
Dobó László szerint Gyurcsány, mint bizniszpolitikus nem alapoz a baloldali értékekre sem, hiszen miközben mindenki arról beszél, hogy az egészségügy nem lehet üzlet, arra buzdít, hogy a népszavazáson nemet mondjunk a kórház-privatizáció megállítására. Amikor a hatalom birtokában tehetne arról, hogy az országban minél több munkahely jöjjön létre, aközben gyárbezárásokat támogat - tette hozzá Dobó László.
A Fidelitas politikusai annak jeléül, hogy emlékeztessék Gyurcsány Ferencet arra, hogy bizniszpolitizálásból nem lehet egy országot felépíteni, egy vörös csillagot ajándékoztak a miniszterelnöknek.
fideszfrakcio.hu