Hiller szavait kövessék végre tettek
Már a szocialisták sem támogatják Magyar Bálint és a kormány javaslatát, így megmenekülhetnek bezárástól a kisiskolák és óvodák, az egyházi és alapítványi iskolák, valamint a művészetoktatás intézményei. A kezdeti merev elzárkózás és számokkal való bűvészkedés után mára egyértelművé vált, hogy már a nagyobbik kormánypárt képviselői is ellenzik a 2005. évi költségvetés egyes megszorító intézkedéseit, valamint a közoktatási törvény módosítását - írja közleményében Sió László.
Dátum: 2004-11-16 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:02.710012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz arra kéri Hiller Istvánt, a szocialisták elnökét, hogy a fellengzős nyilatkozatokat végre tettek is kövessék: érje el, hogy pártjának képviselői is szavazzák meg azokat az ellenzéki és kormánypárti képviselők által egyaránt benyújtott módosító javaslatokat, amelyek biztosítják a kislétszámú óvodák és iskolák fenntartásának feltételeit, a nem állami intézményfenntartók (egyházak, alapítványok) által működtetett óvodák, iskolák, kollégiumok működését, a mindenki számára elérhető alapfokú művészetoktatás lehetőségét, valamint a különböző fenntartóknál alkalmazásban álló pedagógusok munkájának egyenértékű elismerését.
Mindehhez nem szükséges semmilyen nagyívű bejelentés vagy kezdeményezés,elegendő, ha Hiller István és képviselőtársai megszavazzák a költségvetési törvényhez benyújtott - az érintettekkel egyeztetett tartalmú - módosító javaslatokat.
A Fidesz ugyanakkor fontosnak tartaná, hogy az MSZP támogassa a költségvetési törvénybe rejtett közoktatási törvénymódosítás teljes egészének visszavonását, illetve a javaslat - az Országos Köznevelési Tanács által is követelt - szakmai vitájának lefolytatását.
fideszfrakcio.hu