A püspöki konferencia az "igen" szavazatra hívja fel a hívőket
Felhívást bocsátott ki kedden a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, kérve a magyar katolikus híveket és minden magyart, hogy vegyen részt a december 5-i népszavazáson és voksoljon igennel a kettős állampolgárságra; a dokumentumot november 28-án olvassák fel a katolikus templomokban.
Dátum: 2004-11-16 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:03.675333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A magyar nemzetért érzett erkölcsi felelősségünk és elkötelezettségünk tudatában arra kérjük a magyar katolikus hívőket és minden magyar honfitársunkat, hogy a népszavazáson való részvételével és IGEN szavazatával legyen részese ennek a történelmi összefogásnak, és támogassa ezt az új nemzetegyesítést" - olvasható az MKPK titkára, Veres András által jegyzett felhívásban. A dokumentum szerint "december 5-én nemzetünk azon szerencsésebb tagjai, akik az országhatáron belül élnek, súlyos erkölcsi felelősségükről kell, hogy bizonyságot adjanak". Arról kell a népszavazáson dönteniük, hogy vállalják-e a sorsközösséget azokkal, akik nem önszántukból rekedtek az országhatáron kívül, s lettek egy másik ország polgárai, ámbár nemzeti öntudatuk, történelmük és kultúrájuk alapján jogosan érzik úgy, hogy a magyar nemzethez tartoznak - írta a püspöki konferencia. A testület közlése szerint most lehetőségünk nyílik arra, hogy kifejezzük összetartozásunkat azokkal, akiket a történelem erőszakosan szakított el tőlünk. "Lelkiismereti kötelességünk, hogy szavazatunkkal támogassuk azt a szándékot, amely az egymáshoz tartozást hivatalosan is kifejezésre akarja juttatni a kettős állampolgárság megadásával. Ennek támogatása akkor is erkölcsi kötelességünk, ha ez anyagi áldozatokkal jár" - szögezte le a püspöki konferencia. Kéri továbbá annak szem előtt tartását: az emberek egyenlő méltóságának olyan gondoskodás felel meg, amely az emberek életét és egészségét nem puszta piaci értéknek tekinti, hanem a szolidáris szeretet és méltányosság alapján megfelelő szintű egészségügyi ellátásban részesíti a társadalom minden tagját. A református egyház zsinata az elmúlt héten fogadott el hasonló tartalmú állásfoglalást, és a napokban a tervek szerint szintén körlevélben fordul gyülekezeteihez.
MTI - fideszfrakcio.hu