Menekülés a rövidfilmbe - francia-magyar rövidfilmfesztivál Budapesten
Menekülés a rövidfilmbe címmel hatodik alkalommal rendeznek francia-magyar rövidfilmfesztivált Budapesten; a pénteken kezdődő négynapos eseményen a legjobb filmért járó Aranybanán-díj odaítéléséről háromtagú zsűri dönt - közölték a szervezők az MTI-vel.
Dátum: 2004-11-17 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:07.710847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fesztiválon Európa egyik legrangosabb rövidfilmfesztiválja, a clermont-ferrand-i seregszemle válogatását láthatja a közönség, emellett a magyar alkotók részére kiírt pályázatra beérkezett legjobb rövidfilmeket mutatják be - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A zsűri tagja Szilágyi Szilvia Sisso újságíró, Csillag Ádám és Igor Lazin filmrendező.
A versenyprogramban több mint ötven alkotás szerepel. A díjkiosztót hétfőn este tartják a Millenáris Parkban. Az eseményt a Budapesti Francia Intézet, a Banán Klub és a Millenáris Kht. közösen rendezi.
MTI - fideszfrakcio.hu