Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zűrzavar a HM-ben, avagy hol lesznek a katonák szilveszterkor?

A honvédelmi miniszter szerint januárban kell megkezdeni a hazatelepülést az Irakban szolgáló magyar katonáknak, a vezérkari főnök azt mondta, december 31-én már nem leszünk ott - mutat rá a Népszabadság mai cikkében.


Dátum: 2004-11-17 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:08.356187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A honvéd vezérkar arra számít, hogy a magyar szállítóalakulat még az idén elhagyja Irakot, a honvédelmi miniszter szerint ez azonban veszélybe sodorná a kint szolgáló katonák biztonságát. Az ellentmondást nem oldja fel Gyurcsány Ferenc tegnapi rádióinterjúja sem, amelyben a kormányfő azt mondta: a parlament korábbi határozata alapján nem lehet egyértelmű választ adni arra, mikor jöhet haza az utolsó katona Irakból.

A 300 katona hazarendeléséről az Országgyűlés hétfőn döntött. Az ellenzék nem járult hozzá a kormány javaslatához, hogy a kontingens év végén lejáró mandátumát a januári iraki választásokra tekintettel, három hónappal meghosszabbítsák. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter mindeddig azt hangoztatta, hogy januárban elkezdődne a katonák hazatelepülése, ami legalább két hónapig tartana. A miniszter azt állítja, hogy a nemzetközi együttműködésben "egyhónapos felmondási idővel" mindenképpen számolni kell, ha pedig ez után mindössze két hét maradna a visszahívásra, az olyan nehézségeket teremtene, amelyben nem tudnák szavatolni a katonák biztonságát.

Ettől némiképpen eltérően fogalmazott Gyurcsány, aki tegnap bejelentette, hogy az Országgyűlés honvédelmi, illetve alkotmányügyi bizottságától kérik annak tisztázását: a december 31-i határidő az utolsó magyar katona iraki határátlépését, Magyarországra érkezését, vagy a hadműveleti cselekményekben való magyar részvétel megszüntetését jelenti. Korábban a fideszes Rogán Antal azt közölte, hogy az érvényes határozat megsértését jelentené, ha december 31-e után is tartózkodna magyar katona Irakban. Az ügyben a honvédelmi bizottság kormánypárti többsége tegnap úgy foglalt állást, hogy december 31-e után kell hazatelepülnie a kontingensnek.

A NATO katonai bizottságának brüsszeli ülésén részt vevő magyar vezérkari főnök, Szenes Zoltán ugyanakkor kedd délután közölte, hogy a magyar vezérkarban úgy készülnek, hogy december 31-ig elhagyja Irak területét a magyar alakulat.

Katonai szinten már foglalkoznak azzal, hogy a honvédség is bekapcsolódik a NATO tervezett iraki kiképző missziójába. Ehhez politikai döntés szükséges. A honvédség készen áll arra, hogy katonai kiképzőket küldjön Irakba, vagy a NATO misszió védelmére odatelepítsen egy őrző-védő alakulatot. A 300 hazarendelt katonát tehát hamarosan 100-150, más feladattal megbízott baka válthatja. Mivel ez NATO művelet, ehhez nem szükséges az országgyűlés kétharmados támogatása, a kormány is jóváhagyhatja. "Magyarország konzultációt folytat a NATO-val, hogy a mostani iraki koalíciós kontingensnél kisebb, nem harcoló, hanem felkészítő-kiképző egységet küldjön Irakba" - erősítette meg Gyurcsány Ferenc a reggeli rádióinterjúban.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek