Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Perlik az izraeli biztonsági fal építését kelet-jeruzsálemi palesztinok

Kelet-jeruzsálemi palesztinok keresetet nyújtottak be az Izraelt a palesztin területektől elválasztó biztonsági fal építése ellen. Az ügyben felperesként kilencven, a szent város délkeleti, Dzsebel-el-Mukabbar negyedében lakó család szerepel.


Dátum: 2004-11-17 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:11.915845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A palesztin terroristák beszivárgását megakadályozni hivatott fal a tervek szerint kettészelné a negyedet, s ezzel számos családot akadályozna meg abban, hogy kapcsolatban maradhasson rokonságával. A felperesek ügyvédje a keresetben mindenekelőtt azzal érvel, hogy Izrael állam maga nyilvánította Jeruzsálemet egységes és oszthatatlan fővárosának, tehát a jeruzsálemieket egymástól elválasztó fal építése törvénytelen.

A kormány képviselője egyezséget ajánlott a felpereseknek, azt ígérve, hogy nappali időszakban szabad átjárást biztosít a fal két oldalára kerülő rokonoknak. Ezt azonban a palesztinok elutasították, s azt követelik, hogy Dzsebel-el-Mukabbar negyed egésze kerüljön az Izrael által ellenőrzött területre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek