Közpénzen kampányol az MSZP
A fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció továbbra sem tarja helyesnek és elítéli, hogy fővárosi intézményekben, az intézmények költségvetéséből, azaz közpénzen kampányrendezvényt tartson bármely politikai erő.
Dátum: 2002-07-19 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:50.188892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tirts Tamás fővárosi frakcióvezető szerint, az MSZP július 22-én hétfőn a Bajcsy-Zsilinszky Kórház központi gyógyszertárának alapkőletételéből szocialista kampányeseményt készül kreálni. Véleménye szerint az őszi önkormányzati választások szele ismét magával ragadta az MSZP-t: a fővárosi költségvetési forrásból megépülő gyógyszertár alapkövét Gy. Németh Erzsébet már főpolgármester-jelöltként teszi le.
A frakcióvezető furcsának tartja, hogy csak MSZP-s politikusok kapnak szerepet egy ilyen fővárosi eseményen. Úgy véli: ilyen esetekben illendő lett volna valamennyi közgyűlési pártnak lehetőséget biztosítani, hogy képviseltesse magát az eseményen.
- Az pedig, hogy a jogszabályok szerint főpolgármester-jelöltté is csak megfelelő ajánlás összegyűjtése után válhat bárki, nevezhető jogászi kukacoskodásnak - fűzi hozzá Tirts Tamás.
Közlésében utal arra, hogy tavaly decemberben az egészségügyi és sportbizottság úgy döntött, hogy a fővárosi kórházakban nem lehet politikai kampányt folytatni.
- A testület MSZP-s elnöke akkor megtagadta a bizottság határozatának végrehajtását, a határozatról a bizottság alelnöke tájékoztatta a kórházak főigazgatóit - tartalmazza Tirst Tamás
közleménye.
MTI - fidesz.hu