Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem nőtt a gyógyszerfogyasztás , a kiadások igen - hogy lehet?

Nem nőtt a lakosság gyógyszerfogyasztása az elmúlt években, a költségvetési gyógyszerkiadások ugyanakkor folyamatosan növekedtek - közölte Bihary Zsigmond, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója szerdán az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága ülésén.


Dátum: 2004-11-17 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:16.866724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenőrzött időszakban, azaz 1998 és 2003 között a gyógyszerkiadások több mint kétszeresükre növekedtek, ami többek között visszavezethető az új, drágább gyógyszerek megjelenésére, a drágább készítmények bekerülésére a támogatott körbe, a támogatott gyógyszerek árának emelkedésére, valamint arra, hogy mind az orvosok, mind a betegek a korszerűbb, de drágább készítmények használatát helyezték előtérbe - mondta a főigazgató a gyógyszerek támogatási rendszeréről készült ÁSZ-jelentést ismertetve.

A vizsgált időszakban megtett kormányzati intézkedések középpontjában az ár és a támogatás szabályozása állt, ugyanakkor a fogyasztás és a támogatás költséghatékonyságának, az orvosok gyógyszerfelírási szokásainak, a tájékoztatási gyakorlatnak nem volt prioritása - tette hozzá. A jelentés kitér arra is: az ár és támogatás megállapításában részt vevő központi szervezetek tevékenysége nem volt megfelelően koordinált.

A jelentésben az Állami Számvevőszék javasolja a kormánynak, hogy dolgoztasson ki a gyógyszerellátás teljes rendszerére kiterjedő, átgondolt, hosszabb távra kiszámítható, komplex stratégiát, és egyidejűleg határozza meg a megvalósítás prioritási szempontjait. Az ÁSZ arra is javaslatot tesz, hogy a kormány biztosítsa a gyógyszerkassza költségvetési előirányzatának átgondolt, megalapozott tervezését és intézkedjen a támogatási kiadások növekedésének visszafogására elrendelt intézkedések rendszeres értékeléséről.

A bizottság beszámolót hallgatott meg a lakossági szűrővizsgálatok eredményességéről is. Jakab Ferencné, az egészségügyi tárca címzetes államtitkára elmondta: a rosszindulatú daganatos betegségek Magyarországon az összes haláleset mintegy egynegyedét okozzák, s ennek mérséklésében az egyik legígéretesebb stratégia a lakosság szűrése.

Magyarországon szervezetten 2001 óta működik az emlőszűrés, 2003 óta végeznek méhnyakszűrést, és 2004-ben indult a vastag- és végbélszűrés.

Közölte, jelenleg 45 emlőszűrő állomás és 46 citológiai labor működik az országban. Az emlőszűrésen az összesítés alapján a behívottak mintegy 60 százaléka megjelent, ez az arány a méhnyakszűrés esetében alig érte el a három százalékot, azonban egészségügyi felmérés szerint spontán módon a nők mintegy 66 százaléka részt vesz citológiai vizsgálaton. Szólt arról is: egészségpolitikai döntést szükséges hozni arról, hogy a magánnőgyógyászok által végzett citológiai vizsgálatok költségeit az egészségbiztosító megtérítse.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek