Fotózott a bolgár-román határon, letartóztatták
Őrizetbe vettek Bulgáriában egy román televíziós újságírót, mert rejtett kamerával készített felvételeket a román-bolgár határ bolgár oldalán az ottani vámtisztek tevékenységéről - jelentették be szerdán Szófiában.
Dátum: 2004-11-17 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:18.100669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bolgár törvények szerint külön engedély nélkül tilos a rejtett kamera alkalmazása, a tilalom megszegői három évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók. A román PRO-TV magántelevízió, amelynek munkatársát most őrizetbe vették, több korábbi műsorában helyt adott a bolgár vámtisztek korruptságáról szóló állításoknak. Ezekre az állításokra nézve akart a tévé riportere bizonyító erejű felvételeket készíteni kedden este rejtett kamera alkalmazásával a romániai Giurgiu és a bulgáriai Rusze közötti határátkelőnél, amely a Duna hídján épült ki. A PRO-TV elismerte, hogy munkatársa rejtett kamerával filmezett, de tiltakozott a bolgár eljárás ellen, a sajtószabadság megsértésének nevezve az oknyomozó riportot készítő újságíró elleni hatósági fellépést. A bolgár hatóságok kihallgatták az őrizetbe vett újságírót, George Buhnicit. Egyelőre nem ismeretes, vádat emelnek-e ellene.
MTI - fideszfrakcio.hu