Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromszáz éves relikvia a Sárospataki Vármúzeumban

A Rákóczi-emlékkiállítás legbecsesebb darabjának ígérkezik az a szattyánbőrből készült miseruha, más néven casula, amelyet II. Rákóczi Ferenc 1707-ben ajándékozott a felsővadászi plébániának; az ereklye szerdától látható a Sárospataki Vármúzeumban.


Dátum: 2004-11-17 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:20.239892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A felsővadászi plébánia a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közbenjárásával ajándékozta a sárospataki Rákóczi Múzeumnak a történelmi ritkaságot" - mondta Jósvainé Dankó Katalin, a múzeum igazgatója az MTI-nek. Hozzátette: a háromszáz éves műtárgy letétbe került, így évente több százezren láthatják az állandó Rákóczi-kiállítás részeként ezt a páratlan értéket.

"Természetesen a casula tulajdonjoga továbbra is a felsővadászi plébániáé" - jegyezte meg az igazgató.

Hangsúlyozta: a fejedelem által készíttetett miseruha már másodszor szerepel a pataki várban, hiszen 1993-ban, egy kiállítás részeként látható volt a Rákóczi Múzeumban.

"A casula színesen festett, nyomott és poncolt szattyánbőr, eleje szokványosan hegedű formájú, három részre osztott; hátulján nyomott kereszt látható" - mondta a relikviáról Paszternák István régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodájának vezetője.

A miseruha egész felületét tulipánok és levelek közé komponált rózsa és szegfű motívumok töltik ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek