Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cívis korzó Debrecenben

Debrecenben, a Református Templom előtti Kossuth téren pénteken este megkezdődött a cívis korzó; a hajdú-bihari megyeszékhely legfiatalabb nyári nagyrendezvényét immár negyedik alkalommal tartotta meg a helyi fesztiválközpont.


Dátum: 2002-07-20 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:50.786308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mészáros György igazgató a megnyitó ünnepségen elmondta, most első alkalommal nemzetközi zenekarok közreműködésével rendezik meg a négy héten át tartó programsorozatot.

A magyar együttesek mellett fellép a jugoszláv Row Hide, a szlovák Polemic, a francia Sly Asher and Routers és a német Lars and Vegas is.

Augusztus 11-ig minden hét végén, három színpadon lépnek fel az együttesek.

Az ingyenes koncertek mellett a Piac utcai területen felállított sátrakban hagyományos kézműves mesterségek művelőivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Vasárnaponként gyermekmatiné várja a családok legkisebb tagjait különféle készségfejlesztő és ügyességi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal.

Kapcsolódó elemek