A kormány hadat üzent a fiataloknak
Abbamaradt a kormány és az ifjúsági szervezetek közötti korábban eredményesen működő párbeszéd - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Szentesen. "A kormány a társadalmi párbeszéd igényét letudta azzal, hogy egy nagy ifjúsági konferenciába kényszerítette a szervezeteket" - mondta a Fidelitas alelnöke egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-11-17 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:20.847085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus szerint a kormány "mintha hadat üzent volna a fiatal nemzedéknek". Hozzátette: ez valahol érthető is, hiszen minden felmérés azt mutatja, a fiatalok döntő többsége a mérsékelt jobboldalra, a Fideszre szavazna. Szijjártó Péter úgy vélte, hogy a kormány ifjúsággal kapcsolatos választási ígéretei közül egyet sem teljesített. Példaként említette, hogy tízezer új kollégiumi férőhely építést ígérték, a mai napig egyetlen egyet sem sikerült átadni. A korábbi ígéretekkel szemben nem vált ingyenessé az iskola és az otthon közötti utazás és a jogosítvány megszerzése sem. Hozzátette: a 2005-ös költségvetésben a kormány még tovább kívánja csökkenteni a gyermek- és ifjúsági célra fordítható forrásokat.
MTI - fideszfrakcio.hu