Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh Zsolt: Útlevél nincs állampolgárság nélkül

"A kormányzat gazdasági jellegű nemzetpolitikai javaslatait jó ötleteknek lehet nevezni, ugyanakkor némileg megalapozatlanok ezek a javaslatok, ami abból is látszik, hogy a jelenlegi költségvetési tervezetben egy szó nem sok, annyi sincsen ezekről az ötletekről" - kommentálta a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakat Németh Zsolt fideszes politikus.


Dátum: 2004-11-17 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:21.849704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke azt is közölte: pártja készen áll arra, hogy a témában egyeztetéseket folytasson.

"Örvendetesnek tartjuk azt, hogy a külhoni magyar útlevéllel kapcsolatban mai napra eljutott odáig a kormány, hogy a magyar útlevéllel azonos útlevelet akar adni a határon túli magyaroknak; ez azért is jelentős, mert abban a csomagban, amit benyújtottak a parlament elé, abban egyáltalán nem szerepel a magyar útlevél kérdése" - mondta.

A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette, "útlevél nincs állampolgárság nélkül", és "ha meg tudunk egyezni ily módon a kettős állampolgárságban, a magyar útlevélben, akkor, azt hiszem, hogy nyugodtan lehet igennel szavazni majd a két igenes népszavazáson".

"Meglepett a kormányszóvivőnek az a riogatása, amely arra vonatkozott, hogy bizonyos magyar állampolgároktól meg akarjuk vonni a szociális támogatásokat" - mondta Németh Zsolt, aki szerint "nem mi állítjuk szembe a magyar állampolgárt a magyar állampolgárral, hanem pontosan ez a kampány, ami alapvetően az anyaországot próbálja a határon túli magyarok ellen hangolni".

Németh Zsolt ezt mind erkölcsileg, mind politikailag elfogadhatatlannak tartja.

"Ezért a leghatározottabban szólítjuk fel a kormányzatot, hogy ne befolyásolja a népszavazási kampányban a magyar választópolgárokat ilyen nemtelen módon" - mondta a fideszes politikus.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek