Cenzúrázták a Magyar Rádió és a Magyar Televízió református műsorait népszavazás-ügyben
A Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventjét alkotó egyházkerületi elnökségek szerdai tanácskozásán résztvevők megütközéssel értesültek arról, hogy két közszolgálati médium nem engedte adásba kerülni az egyház kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontját - olvasható a református egyház honlapján.
Dátum: 2004-11-17 20:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:22.168440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a Magyar Televízió november 21-én adásba kerülő Örömhír, valamint a Magyar Rádió "Tebenned bíztunk..." című református műsora november 16-i adásában "nem engedélyezték azoknak a részleteknek elhangzását, amelyek a Magyarországi Református Egyház (MRE) hivatalos álláspontját tükrözték a kettős állampolgárság ügyében".
"Az MRE Zsinatának Elnöksége magyarázatot kér a történtekre, és fontolóra veszi, hogy az ORTT Panaszbizottságához fordul" - olvasható az egyház kommunikációs szolgálata által jegyzett dokumentumban.
Az MTI-nek szerda este sem Morvai Katalint, a Magyar Rádió, sem Holub Katalint, a Magyar Televízió szóvivőjét nem sikerült elérnie.
MTI - fideszfrakcio.hu