Uniós tényfeltáró bizottság a Vajdaságban
Január 29. és 31. között tartózkodik a Vajdaságban az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága - jelentette be Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) szerda este Strasbourgban.
Dátum: 2004-11-17 20:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:22.811106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar képviselő - aki reményei szerint maga is tagja lesz a tényfeltáró küldöttségének - az MTI-nek nyilatkozva nagy előrelépésként értékelte a döntést, amely az EP úgynevezett délszláv parlamenti delegációjában született.
Az EP szeptemberben fogadott el határozatot - a négy magyar párt EP-képviselőinek közös kezdeményezésére -, amelynek értelmében tényfeltáró bizottságot küld a Vajdaságba az ottani magyarok elleni erőszakos kilengések miatt. A küldöttséget a délszláv delegáció tagjai közül jelölik ki - Becsey Zsolt mellett Hegyi Gyulának (MSZP) is esélye van arra, hogy a küldöttségbe kerüljön. Az utazók névsorát később - legkorábban november 29-én Brüsszelben - döntik el.
Becsey elmondta: a mostani döntés azt jelzi, hogy az EP illetékes testülete kész megfelelő időt szánni a vajdasági tényfeltárásra. Pozitívumként említette azt is, hogy a küldöttség tagjai több helyszínen is vizsgálódni fognak a tartományban.
Mindezek alapján van ok bízni abban, hogy az EP tényfeltáró bizottsága alapos munkát végezhet, és hiteles jelentést adhat - szögezte le.
Napirendre kerül a Vajdaság helyzetének értékelése az EP és délszláv - köztük szerb és montenegrói - parlamenti partnerei közti vegyes bizottsági ülésen, december 15-16-án is Strasbourgban. Ez megfelelő előkészítése lehet a januári helyszíni vizsgálatnak is - hangoztatta a magyar képviselő.
Magyar illetékesek az EU különböző szerveinél valóságos diplomáciai hadjáratot folytattak annak érdekében, hogy foglalkozzanak a magyar és más kisebbségek elleni szórványos vajdasági erőszak kérdésével. Napirendre került a téma a EP mellett az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsában is. A tagországok közös kül- és biztonságpolitikai képviselője, Javier Solana nemrégiben úgy nyilatkozott, pozitív fejleményekről kapott információkat a helyszínről.
Az elmúlt hetekben is történtek mindazonáltal magyarokat érintő különös esetek a Vajdaságban: bűnvádi eljárás indult például Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és néhány társa ellen, emellett magyar származású háborús veteránok egy találkozójának résztvevőit is kihallgatták a hatóságok.
MTI - fideszfrakcio.hu