Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Wekler az ellene tüntetőket is feljelenti

A tanúk meghallgatását követően elnapolták a Wekler Ferenc által indított rágalmazási pert. Az SZDSZ-es politikus azért perelte be volt feleségét és annak három ismerősét, mert sérelmezte, hogy táblákkal tüntettek ellene, amikor elárvereztette volt neje vagyontárgyait. Szerdán az ügyvédjével érkező politikust most is táblákkal várták a tüntetők a Komlói Városi Bíróság előtt.


Dátum: 2004-11-18 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:24.032852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ-es képviselő csaknem 10 évvel ezelőtt vált el az asszonytól közös megegyezéssel. A vita a vagyonmegosztás miatt alakult ki, és máig is tart. Bár Reisz Terézia többször is felajánlotta üzletrészeit, földterületeit tartozása fejében, Weklernek mégis a közös ingóságok kellettek. Tavaly karácsony előtt néhány nappal meg is érkezett a végrehajtó a mecseknádasdi házba, ahonnan az odasereglett vásárlók vittek is minden mozdíthatót. Az asszony barátai és a településen élők közül jó néhányan transzparensekkel tüntettek a politikus, illetve annak módszerei ellen. Wekler ezért rágalmazásért pert indított ellenük - az ügy azóta is tart.

- Úgy érzem, másodrendű állampolgárként tartanak nyilván, mert a hivatalok előnyt adnak volt férjemnek, és semmilyen eredményt nem értem el - mondta ma Reisz Terézia, aki a tavalyi árverezéskor már arról beszélt: a bíróságok lassú és sorozatosan hibás pervezetési gyakorlatukkal hátrányos helyzetbe hozták, politikus exférje pedig kihasználta és saját előnyére fordította a bíróságok hibáit. Az asszony a jogi eljárások elhúzódása és a bíróságok hibái miatt a Strasbourgi Bírósághoz is fordult.

Az ügy szerdán tanúmeghallgatásokkal folytatódott. A bíró - a várakozással ellentétben - nem hirdetett ítéletet. A több mint négy órán át tartó tárgyalást végül január 10-ére elnapolta.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek