Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden eladó: privatizálják a legjobb kutatóintézeteket is

Koncepcióként sem tetszik a Magyar Tudományos Akadémiának a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban született elképzelés egyes kutatóintézetek közhasznú társasággá alakításáról. Szakértők szerint az alapkutatás csak állami finanszírozással képzelhető el, és elképzelhetetlennek tartják a privatizációt - írja a csütörtöki Népszabadság.


Dátum: 2004-11-18 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:24.930534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézetek működésének piaci alapokra helyezése a kutatóhálózat növekedésének záloga. Csak így hozhatók létre új, magasan kvalifikált munkahelyek, így lehet a kutatási eredmények fokozott hasznosításában érdekeltté tenni az intézeteket - indokolta a lapnak a koncepciót Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke. Elmondta, hogy több jelentős ipari megbízást kapott kutatóintézet nyáron maga jelezte átalakulási igényét, mert az államháztartási szabályok túlzott kötöttségeket jelentenek számukra. Ezért került be a javaslat a szakértői ajánlásba azzal a megjegyzéssel, hogy csakis ott célszerű, ahol az intézet maga kéri.

Boda szerint a kht.-s működés az intézetek számára nagyobb hatékonyságot, gazdálkodási szabadságot nyújtana. Könnyebben vehetnének fel programokra szerződéses munkavállalókat, nem kellene egy évre előre megtervezniük a kiadásaikat. Igaz, az átalakulással viszont elmaradnának bizonyos - jelenleg garantált - állami támogatások.

A lap információi szerint két akadémiai intézet, a SZTAKI és a Szegedi Biológiai Központ alakulna át elsőként. Boda Miklós kijelentette, hogy nem tartja indokoltnak bármelyik intézmény megnevezését, mivel egy ilyen átalakulást alapos belső egyeztetésnek kell megelőznie. Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára szerint az alapkutatások finanszírozása a világon mindenütt állami feladat, ennek ilyen keretek között kell maradnia. - Az Akadémián kialakult struktúra csaknem ideálisnak tekinthető - állítja Kroó, aki ellenzi a koncepciót. Ugyanez a véleménye az MTA Szegedi Biológiai Központ főigazgatójának, Dudits Dénesnek is, aki az Európa Kiválósági Központ címet elnyert akadémiai intézmény privatizációját teljességgel elképzelhetetlennek nevezte.

nol.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek