Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segélykiáltás az élsportért: levél Gyurcsány Ferencnek

Alulírottak, a magyar vívósport olimpiai és világbajnokai, az elmúlt száz év legeredményesebb sportágának reprezentánsai azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Miniszterelnök Úrhoz, hogy a magyar versenysport több mint kétmilliárd forinttal csökkentett támogatását ismételten felülvizsgálni szíveskedjék. Hiszen éppen Ön mondta az athéni olimpia előtt, hogy "a magyar élsport zászlóvivőit kiemelten támogatni kell!"


Dátum: 2004-11-18 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:25.845551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miniszterelnök Úr! Nem található a költségvetés tervezetében a sportági szakszövetségek működésének támogatása és a sportegyesületek műhelyeinek finanszírozása. Nem szerepel a költségvetésben a sportágak hazai kiemelt versenyeinek támogatása. Továbbá: sok esetben a sportolók és edzők egyedüli jövedelmét képező Gerevich-ösztöndíj ötvenszázalékos csökkentését is tervbe vették.

A több mint kétmilliárd forintos megvonásra akkor kerül sor, amikor a magyar sport - az évtizedes alulfinanszírozottság ellenére - kitűnően szerepelt az athéni nyári játékokon, és az olimpiát követően még soha ennyi gyerek nem jelentkezett a különböző egyesületekben, a legkülönbözőbb sportágakban.

Furcsa üzenet a költségvetést összeállítók részéről, hogy az olimpiai játékokat egyszerűen kihagyták a számításaikból, és a játékok felé vezető út így egyáltalán nincs "kikövezve". Hiányzik a 2006-os torinói téli olimpia kvalifikációs és részvételi költsége, valamint a pekingi nyári olimpiára való négyéves felkészülési ciklus első évének arányos költsége.

Miniszterelnök Úr! Biztosak vagyunk abban, hogy szereti a sportot, amit már többször kinyilvánított, büszke a magyar sport kiemelkedő eredményeire és hagyományaira. Éppen ezért tisztelettel kérjük, támogassa a nagy hagyományokkal, kiemelkedő eredményekkel rendelkező versenysportot, segítse elő a fejlődését, eredményességét azáltal, hogy biztosítja a feltételeket a magas színvonalú munkához a sportolók, a szakemberek, a műhelyek számára. A pekingi nyári olimpia sikereinek érdekében most kell megtenni az első lépéseket! Megtisztelő figyelmébe ajánljuk sorainkat, abban a reményben, hogy megérti aggódásunkat.

Üdvözlettel és tisztelettel a magyar vívósport olimpiai és világbajnokai

nol.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek