RMDSZ: a kormánypártok vizsgálják felül a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjukat
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy igennel szavazzanak a december 5-i népszavazáson, a magyar kormánypártokat pedig felszólítja arra, hogy vizsgálják felül a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjukat - derül ki az RMDSZ csütörtökön kiadott közleményében.
Dátum: 2004-11-18 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:28.967261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A marosvásárhelyi keltezésű közlemény Markó Béla elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök aláírásával látott napvilágot. Ebben az aláírók arra kérik a magyar állampolgárokat, hogy a december 5-én sorra kerülő népszavazáson a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésre igennel szavazzanak. Felszólítják ismét a magyar kormánypártokat, hogy vizsgálják felül a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjukat és "ne folytassanak az anyaországi választókat és a határon túli magyarokat egymással szembeállító kampányt". Meggyőződésünk ugyanis, hogy minden magyar közös érdeke azoknak a jogszabályoknak az elfogadása, amelyek hozzájárulnak a magyar nemzet tagjainak akadálytalan együttéléséhez - olvasható a közleményben. Markó és Takács szerint az anyaországi és a határon túli magyaroknak egyaránt érdekük, hogy ez a folyamat, amelynek fontos állomása volt a státustörvény elfogadása, most egy újabb, ennél is jelentősebb döntéssel folytatódjék.
Az RMDSZ a november 28-i romániai parlamenti választások után a rendelkezésre álló politikai eszközökkel kész mindent megtenni annak érdekében, hogy Romániában a kormánnyal elfogadtassa a kettős állampolgárság gyakorlásának feltételeit - szögezi le közleményében Markó Béla és Takács Csaba.
MTI - fideszfrakcio.hu