Kárpátalja a vérét adta
A pénzügyi befektetők nem oldják meg az egészségügy anyagi gondjait még akkor sem, ha induláskor nagyobb összeget tesznek a rendszerbe, mivel rövid megtérülési idővel ezt az összeget vissza kívánják nyerni, és a profitot ki akarják venni a rendszerből. Ez a haszon pedig mindannyiunk járulék-befizetéseiből, az egészségbiztosítás kasszájából fog hiányozni - hangzott el Mikola István csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-11-18 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:29.580919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola István sajtótájékoztatója elején köszönetét fejezte ki, hogy tegnap több kárpátaljai polgár adott vért az anyaországban élőknek, és nem tántorította el őket a több órás várakozás sem az ukrán-magyar határon. "Nemes gesztus, igazán emberi, humánus cselekedet" - hangsúlyozta.
Vagyonvesztés a kulisszák mögött
Mikola István felszólította a kormányt és az önkormányzatokat, hogy ne tűzzék napirendre a december 5-i népszavazás előtt a kórház-privatizációval kapcsolatos előterjesztéseiket, ne tárgyalják meg ezeket az anyagokat. Erre azért van szükség, mert lopakodó privatizációs szándékok érzékelhetők, aminek következtében az egészségügy óriási vagyonvesztést szenvedhet el - tette hozzá. Példaként említette, hogy a Fővárosi Közgyűlés mai ülésének egyik témája a Szent Imre Kórház területén köztulajdonban lévő termál kút kérdése volt, amelyet el akar adni a fővárosi önkormányzat. "Ne adják el ezt a hatalmas nemzeti értéket - amely az egészségügyi vagyon része - álljanak le a privatizációval, hiszen december 5-én a nép fog erről ítéletet mondani" - szólított fel. Sajnálatosnak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Schöpf-Mérei Kórház Anyavédelmi Központ privatizációjára vonatkozó megállapodást a népszavazás előtt alá akarják írni, hogy magánklinikát hozzanak létre.
A pénzügyi befektetők nem segítenek
Mikola István hangsúlyozta, hogy több önkormányzati kórháznál olyan finanszírozási megszorításokat alkalmaznak, amellyel belekényszerítik a tulajdonos önkormányzatot a privatizációba. "A tőke, a pénzügyi befektetők nem segítenek, még akkor sem, ha induláskor nagyobb pénzösszeget tesznek a rendszerbe, mivel rövid megtérülési idővel ezt az összeget vissza kívánják nyerni, a profitot ki akarják vinni a rendszerből. Ez a profit pedig mindannyiunk járulék-befizetéseiből, az egészségbiztosítás kasszájából fog hiányozni" - mutatott rá. Mikola István szerint az értékes ingatlanokon fekvő kórházakra - mint például a Budai Gyermekkórházra - fenik a fogukat a befektetők, és ilyen veszély fenyegeti a mai napon csődöt jelentett János Kórházat is.
Fontos az igen szavazat
A mai napon a sajtóban is megjelent a hír, hogy a kormány mely szerint a kormány több milliárd forintot zárolt az egészségügyi intézmények költségvetéséből. Mikola István véleménye szerint egy nagy játék folyik a 2005-ös egészségügyi költségvetési tétel összeállítása kapcsán. "Nyilvánvaló, hogy a zárolt pénzeket nem engedik az idén elkölteni, de a következő évhez majd hozzászámítják, és egy hamis kalkulációval 6-7 %-os növekményt jeleznek. Reálösszegben viszont csökkenés jelentkezik" - emelte ki. A politikus arra kéri a kormányt, hogy hagyja abba a költségvetéssel való játszadozást. Az egészségügy nem üzlet, nem a kormánycégek alapításának a színtere. Arra kérjük az állampolgárokat, gondolják végig ezeket, most, mikor meg akarják téveszteni őket a szavazás előtt. Ne felejtsék, igen szavazatukkal a vagyonvesztéssel járó, betegeket szerencsétlen helyzetbe hozó próbálkozásokat állíthatják meg - szögezte le a politikus.
Forrás: Kép és szöveg: T.Z. - Szövetség Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu