Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos gyűjtés a szegények javára a katolikus templomokban

A szegények javára rendeznek gyűjtést Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan november 21-én a katolikus templomokban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2004-11-18 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:31.191755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly több mint 50 millió forint gyűlt össze erre a célra -olvasható az MTI-hez eljuttatott, Szerdahelyi Csongor sajtóiroda-vezető által jegyzett közleményben.

A gyűjtés teljes összegének 40 százaléka marad az egyházmegyékben, ebből a plébániai karitász csoportok tevékenységét (ruha- és ételosztás, beteglátogatás, időseknek és nagycsaládosoknak készített szeretetcsomagok, beiskolázási és nyári táborozáshoz adott segélyek, szeretet-ebédek) támogatják.

Az adomány 33 százalékát az egyházmegyei karitász szervezethez juttatják el, míg a fennmaradó részt az egyházmegyék központi célokra fizetik be: a teljes összeg 19 százalékát a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat, 8 százalékát a Katolikus Karitász országos központja kapja.

Országszerte 670 plébánián működik a Katolikus Karitásznak helyi csoportja, nyolcezer önkéntessel. Tavaly több mint 50 ezer családnak, illetve egyedülállónak tudtak segíteni összességében 30 millió forint pénzbeli támogatással és több mint 200 millió forint értékű tárgyi adomány szétosztásával.

A plébániai karitász csoportok rendszeres és alkalmi segélyakcióit egészíti ki az a 19 szociális és egészségügyi intézmény, amely az országos karitász-hálózathoz tartozik - írta a sajtóiroda.

A közlés szerint ezekben, illetve a szeretetszolgálat 10 otthonában olyan ellátást kapnak a rászorulók, amelyet csak intézményes keretek között lehet megszervezni (idősek otthona, szenvedélybetegek ellátása, otthoni szakápolás).

A karitász szó "tevékeny szeretetet" jelent. A karitász- való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól, a kétkezi munkán, beteglátogatáson át, a tárgyi és pénzadományokig nagyon sokféle változata lehetséges - áll a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek