Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igen szavazatra biztat mindenkit a népszavazáson a MOK

A december 5-i kórház-privatizációról döntő népszavazáson való részvételre, s az igen szavazatra hív valamennyi állampolgárt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - közölte csütörtöki nagykanizsai sajtótájékoztatóján Éger István, a MOK elnöke.


Dátum: 2004-11-18 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:32.132960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamara álláspontja szerint az egészségügyi infrastruktúra a magyar állampolgároké, hiszen a ma működő rendszer az elmúlt 40 év alatt a társadalombiztosítási befizetésekből épült fel - mondta Éger István.

Hozzátette: "az államnak kötelezettségei vannak polgáraival szemben, nem engedhetjük, hogy a privatizáció mögé bújva kimeneküljön közszolgáltatási kötelezettségéből, az intézményeket pedig profitérdekelt vállalkozásoknak juttassa".

Az elnök szerint a döntéshozók visszaélnek a privatizáció fogalmának jelentésével, s e visszaéléssel vezetik félre az állampolgárokat.

"Nem igaz, hogy az egészségügyben ma jellemző lenne a privatizáció. A háziorvosi ellátásban is csak funkcionális privatizálás ment végbe, az infrastruktúra 97 százaléka az önkormányzatok kezében maradt" - mondta.

Éger István szerint éppen ezért nem igaz az, hogy aki felelősen igent mond a népszavazáson, az a magántőke további bevonását, esetleg a háziorvosi ellátást veszélyeztetné. Azt viszont, hogy az állam ne menekülhessen el feladatai elől, azt csak az intézmények állami kézben tartása garantálhatja.

A tájékoztatón Éger István utalt arra is, hogy az elmúlt 15 év alatt a mindenkori kormányzat 1.500 milliárd forintot vont el az egészségügytől. A MOK követelése ennek az 1.500 milliárdnak a visszapótlása, s ezt a követelést szolgálja a november 20-ára meghirdetett országos demonstráció is. A kamara számításai szerint ennek az összegnek a fele elegendő volna arra, hogy elérjék az EU-ban átlagos egészségügyi bérszint 50-70 százalékát, a pénz másik felét pedig az infrastruktúra rendbehozatalára kellene fordítani.

"Míg Ausztriában évente fejenként 2.000 dollárt, az Egyesült Államokban pedig 5.000 dollárt költenek egészségügyre, addig Magyarországon ez nem haladja meg a 400 dollárt. Ennek 600-800 dollárra emelése jelentős változásokat idézne elő a hazai egészségügyben" - hangsúlyozta az orvosi kamara elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek