Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy Igen az életre, egy Igen a nemzetre

A kórházak privatizációjának leállítását a nemzet testi egészségének óvása indokolja, a kettős állampolgárság lehetőségének megadása a lelki egyensúly megteremtését szolgálja - fejtette ki Mánya Kristóf. Ezért egy Igen az életre, egy Igen a nemzetre címmel demonstrációt szerveznek az egészségért, a betegekért november 20-án 10 órakor a parlament előtt, mondta a fideszfrakcio.hu olvasói számára. A demonstráció szónoka Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri elnöke és Éger István lesz.


Dátum: 2004-11-18 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:32.437096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendszerváltozás óta először érvényesül a népfelség elve a mindennapi életünket meghatározó kérdések eldöntésében - fejtette ki Mánya Kristóf, a Magyar Orvosi Kamara titkára. Rámutatott: ezért példaértékű, sorsdöntő a december 5-i népszavazás.

Mint a fideszfrakcio.hu számára kifejtette, nem kell tömeges áttelepüléstől tartani, s valótlanok a szociális ellátórendszer várható zavarairól szóló állítások is. Nem teher, hanem előny lesz Magyarországnak, ha a határon túli magyarok megkaphatják az állampolgárságot.

A kórházak privatizációjának leállítását a nemzet testi egészségének óvása indokolja, a kettős állampolgárság lehetőségének megadása a lelki egyensúly megteremtését szolgálja - szögezte le.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek