Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai - brit bevetés az iraki légtérben

Iraki bejelentés szerint amerikai harci gépek csütörtökön az ország déli részén civil célpontot támadtak, s a katonai akcióban megöltek öt személyt, további tizenhetet pedig megsebesítettek.


Dátum: 2002-07-20 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:52.006441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Helyi idő szerint este 11 óra 15 perckor gonosz szándékú amerikai és brit harci gépek Szaúd-Arábia felől érkezvén megsértették légterünket, és 34 bevetést hajtottak végre. Az ellenség polgári célpontokat támadott meg Kadisszija kormányzóságban" - idézett egy iraki katonai szóvivőt a hivatalos iraki hírügynökség.

A híradás szerint az öt halálos áldozat közül négyen egy család tagjai voltak, köztük két gyermek. Házuk a bombázásban összedőlt. Az áldozatokat pénteken eltemették, a szertartáson jelen volt az iraki kormány és a kormányzó Baasz párt több képviselője.

Az amerikai központi parancsnokság pénteki közleményében cáfolta, hogy polgári célpontok ellen indult volna az amerikai légitámadás, ehelyett azt közölte, hogy a déli repüléstilalmi övezetben járőröző gépek iraki légvédelmi lövésekre válaszul egy katonai kommunikációs központot bombáztak. A támadásban nagy pontosságú, célra vezérelt lövedékeket használtak.

Az Irak északi és déli részén lévő repüléstilalmi övezeteket az öbölháború után hozták létre a koalíciós felek, hogy az esetleges iraki támadásoktól megóvják az ország északi részén élő kurdokat, illetve a déli területeken élő síita muszlim kisebbséget - utal rá az AP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek