Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazám, hazám, miért vagy te oly drága?

A Népszabadság információi szerint a környező országokban gyakran jóval olcsóbb az üzemanyag mint nálunk. Ruháért keletre és nyugatra is érdemes elindulni.


Dátum: 2004-11-18 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:34.559968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyre többen járnak át a határon bevásárolni - írta meg a Népszabadság. A magas hazai adóknak és járulékoknak köszönhetően gyakorlatilag bármerre is hagyjuk el az országot, spórolhatunk a bevásárláson.

Egy felmérés szerint az Erdélybe látogatók hetven százaléka vásárolási szándékkal lépi át a román határt, általában negyvenezer forintot hagynak a boltokban. A legvonzóbb a benzinturizmus. A Népszabadság információi szerint

Ukrajnában alig száz forintba kerül a gázolaj, és a benzin sem sokkal drágább,

Románia negyven százalékkal olcsóbb Magyarországnál. A határ menti benzinkutaknál forintot is elfogadnak.

A ruházati termékek is lényegesen olcsóbbak a határ túloldalán. Ukrajnában a márkás ruhákhoz, bőrkabátokhoz fél áron hozzá lehet jutni, Romániában harminc-negyven százalékkal olcsóbbak a ruhák, ugyanennyit spórolhatunk az ausztriai Pandorfban.

Olcsóbb a sör

Nem csak a vásárlás, sok esetben az étkezés is olcsóbb a határ túloldalán. Szlovákiában hatszáz forintért már színvonalas helyen is meg lehet ebédelni, a Népszabadság által megkérdezett éttermek vezetői elmondták, hogy naponta több magyar csoport is asztalt foglal náluk.

A napi fogyasztási cikkek is olcsóbbak északi szomszédunknál, egy kiló karaj például alig nyolcszáz forintba kerül, de olcsóbb a sör is. Az utóbbi években slágercikké váltak a szlovéniai tisztítószerek is: odaát például a mosóporokért húsz-harminc százalékkal kevesebbet kell fizetni, mint idehaza. A Népszabadság információi szerint Horvátországban főképp a mosószerek és a háztartási cikkek, valamint a bútorok kerülnek kevesebbe.

Népszabadság - Index - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek