Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazságos közteherviselés szocialista módra

Meglehetősen furcsa, hogy épp az a szocialista frakció hivatkozik az igazságos közteherviselésre, amelyik legnagyobb létszámban - 166 fő - szavazott annak érdekében, hogy az árfolyamnyereség után továbbra se kelljen adót fizetni - áll a Fidesz gazdasági kabinetjének közleményében.


Dátum: 2004-11-18 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:37.324466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MOL-részvények tranzakciója ügyében tanúsított színlelt felháborodásuk közben mintha elfeledkeztek volna arról is, hogy épp a polgári kormányzás időszaka alatt került bevezetésre az árfolyamnyereség-adó Magyarországon, amit aztán a szocialista kormány, első lépései egyikeként eltörölt.

De nem fordult volna elő az MSZP frakció által nehezményezett eset akkor sem, ha Gyurcsány Ferenc és kormánya nem privatizálja a MOL gázüzletágát.

Nem ártana tehát, ha az igazságos közteherviselésről való értekezések előtt az MSZP magát az igazságot kutatná, így talán előbb-utóbb szembesülne saját hibás döntéseivel.

Budapest, 2004. november 18.

Gazdasági Kabinet

Fidesz Frakció

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek