Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közbeszerzési szabálytalanságok a fővárosi önkormányzatnál

Szabálytalanságok miatt a közbeszerzési döntőbizottság megsemmisítette a fővárosi önkormányzat által a forrásmegosztás könyvvizsgálatára kiírt tárgyalásos közbeszerzési eljárást, s 1 millió forintra megbüntette az önkormányzatot.


Dátum: 2004-11-18 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:37.932324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deák András, a fővárosi közbeszerzési bizottság elnöke, országgyűlési képviselő az MTI-nek elmondta, hogy a hibákat elkövető hivatalnokoktól és a döntőbizottság ötoldalas határozatából értesültek csütörtöki ülésükön az elmarasztalásról. Hozzátette: a testület a hivatal által szorgalmazott módosítás helyett új közbeszerzési eljárást írt ki.

A döntőbizottság megállapítása szerint a pályázat-elbírálási szempontok olyan szubjektívek voltak, amelyekkel indokolatlanul nagy mozgástérhez jutna az elbíráló.

A bizottság több alkalommal foglalkozott a hivatal költségvetési ügyosztálya által javasolt pályázati kiírással, amit végül is a kormánypártiak megszavaztak.

A kereszténydemokrata politikus közölte, hogy törvénytelenséget vélelmezett az Újpest-Aquincum Duna-híd és a csatlakozó úthálózat engedélyezési terve kapcsán.

Előterjesztése alapján elsöprő többséggel, köztük SZDSZ-es szavazattal, a bizottság felkérte a főjegyzőt egy vizsgálóbizottság létrehozására, és az esetleges személyi felelősök megnevezésére. Az elnök szerint a beruházás előkészítésekor a közbeszerzési törvény és a fővárosi közbeszerzési rendelet is megsérült.

Egy korábban győztesnek nyilvánított cég a szerzői jogok védelme miatt mára olyan monopolhelyzetbe jutott, hogy az adott Duna-híd környékén csak ők tervezhetnek bármit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek