Népszavazás: kormányzati ellenkampány közpénzből
Népszavazás esetén, amikor a polgároknak kell dönteniük egy kérdésről, tisztességes demokráciában elfogadhatatlan, hogy a kormány közpénzből folytat kampányt az egyik álláspont mellett. A Fidesz két javaslatot terjeszt elő annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhető legyen ez a helyzet - mondta Révész Máriusz pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-11-19 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:44.018100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Révész Máriusz emlékeztetett, hogy Finnországban, Írországban és Svédországban, amikor az uniós tagságról kellett dönteni, akkor a rendelkezésre álló pénzt elosztották a csatlakozás támogatói és az ellenzők között. Ennek eredményeként az emberek jóval tájékozottabbak is voltak abban a kérdésben, amelyről határozniuk kellett - tette hozzá.
A Fidesz szóvivője elmondta, hogy a mostani népszavazási kérdésben a magyar társadalom megosztott. Több mint 300 ezer aláírás gyűlt össze a kettős állampolgárság mellett, ennek ellenére a köz pénzéből semmit nem fordítunk a kezdeményezők álláspontjának támogatására, miközben a kormány - Gál J. Zoltán bevallás szerint - 50 millió forintot költ el közpénzből annak propagálására, hogy az emberek szavazzanak nemmel. Ez semmiképpen sem nevezhető etikusnak - hangsúlyozta.
Révész Máriusz bejelentette, hogy a Fidesz két javaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhető legyen ez a helyzet. Az első javaslat szerint amennyi pénz a Gyurcsány-kormány a "nem" álláspont propagálására elkölt a közpénzből, annyit biztosítson a népszavazás kezdeményezőjének, a Magyarok Világszövetségének is az ezzel ellentétes álláspontja támogatására.
A második javaslat a demokrácia hosszabb távú jövője miatt fontos - mondta a szóvivő. A Fidesz egy törvény megalkotását szorgalmazza, amely szerint, ha a kormány a népszavazás kezdeményezőjével szemben állást foglal, és erre közpénzt használ fel, akkor ugyanannyi támogatás illesse meg a népszavazás kezdeményezőjét is. Ez az európai gyakorlat, és ez szolgálja a demokráciát, mert veszélyes lenne, ha a mindenkori kormány csak a saját álláspontjának támogatására fordítana közpénzt - hangoztatta a képviselő.
Lendvai Ildikó Áder Jánosnak címzett mai levelével kapcsolatban Révész Máriusz elmondta, hogy a kettős állampolgárság kérdésében a Fidesz a határon túli magyar szervezetek álláspontját osztja. Ezek szervezetek azt szeretnék, hogy biztosítsunk kettős állampolgárságot a határon túliaknak, de olyan törvényt hozzunk, ami nem ösztönzi áttelepülésre a magyarokat, azaz ne adjunk olyan plusz juttatásokat, ami erre sarkallná őket. Ez a Magyar Állandó Értekezleten mindenki számára nyilvánvaló volt; és senki nem akar semmilyen jogtól magyar állampolgárokat megfosztani, amivel Lendvai Ildikó is tökéletesen tisztában van - mondta Révész Máriusz.
A szocialisták kettős állampolgársággal kapcsolatos elképzeléséről szólva elmondta, hogy az meglehetősen zavaros, hiszen hogyan adhatnánk magyar útlevelet egy román állampolgárságú határon túli magyarnak.
fideszfrakcio.hu