Több pénzt végre Budapestnek
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a városvezető koalíció nem képes a parlamentben saját párttársait sem megnyerni Budapest fejlesztésének. Annak érdekében, hogy megakadályozzuk a városok versenyében Budapest végérvényes lemaradását Magyarország 2005. évi költségvetéshez 150 milliárdos módosító javaslatcsomagot nyújtottunk be - írja közleményében Wintermantel Zsolt.
Dátum: 2004-11-19 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:44.882151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 27 tételből álló javaslatcsomagunk tartalmazza többek között az új északi Duna-híd megépítését, az M0-ás autóút továbbépítését, a főutak melletti zajvédelmi rendszerek megépítését, fővárosi zöldterületek rehabilitációját, a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozását.
A biztonságos közlekedés illetve közbiztonság fokozása érdekében az északi vasúti Duna-híd rekonstrukciójára, a Budapesti térfigyelő rendszer fejlesztésének és üzemeltetésének támogatására, önkormányzati kerékpárutak építésére és az akadálymentes közlekedés fejlesztésére források elkülönítését szorgalmaztuk. Ez tartalmazza a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatásának és a települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak felújítási támogatás összegének növelését is. Kiemelt szerepet szánunk a fővárosi panel felújítási programnak és Budapest belső kerületei újjáépítésének is.
Módosító csomagunk részben a kormánypártok eddig be nem váltott ígéreteinek teremt lehetőséget, másfelől támogatásokra irányul mely elengedhetetlenül szükséges a Főváros számára. Reméljük hogy a szocialista és szabaddemokrata képviselők is elfogadják javaslatainkat. Töltsük meg közösen tartalommal a ma még üres szlogent: több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak.
Budapest, 2004. november 19.
Wintermantel Zsolt
frakcióvezető-helyettes