Meghalt Helmut Griem német színész
Hetvenkét éves korában Münchenben meghalt Helmut Griem német színész, aki elsősorban negatív figurák hiteles alakításával írta be nevét a filmtörténetbe.
Dátum: 2004-11-19 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:49.341462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár Griem elismert színházi művész volt, a nemzetközi hírnevet a filmnek, mindenekelőtt Luchino Viscontinak köszönhette. Az 1969-es Elátkozottak című alkotásban ő játszotta a sima modorú, ördögi SS-tisztet, Aschenbachot, aki belesodor egy német arisztokrata családot a nácizmus uszályába. Amerikában 1972-ben futott be Bob Fossé Kabaré című filmjében, amelyben egy dekadens, a nácizmus kikerülni nem tudó arisztokrata szerepében méltó partnere volt Liza Minellinek, Michael Yorknak és Joel Greynek.
Ismert szerepe volt még Griemnek 1968-ban Maupassant Bel-Ami című regénye nyugatnémet filmváltozatának címszerepe, amelyben egyik partnere az akkor Münchenben élő magyar színésznő, Ferrari Violetta volt. 1972-ben ismét Viscontival forgatott a Ludwigban. Szerepelt Rainer Werner Fassbinder Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatz című regényéből készült tv-sorozatában. Később is gyakran meghívták náci környezetben játszódó filmekhez, mint például Stuart Rosenberg Az elátkozottak utazása, vagy Jacques Rouffio A Sans-Souci járókelője.
Helmut Griem a 90-es években főleg tv-filmekben játszott, ő alakította például egy, a Hitler elleni merényletről készült filmben Erwin Rommel tábornagyot.
MTI - fideszfrakcio.hu