Szegedi tiltakozás a verespataki aranybánya terve ellen
Tiltakozó felvonulást tartott a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Csongrád megyei zöld tagozata a romániai verespataki aranybánya terve ellen pénteken Szegeden; a szervezet ugyanakkor határozottabb fellépést vár a magyar kormánytól is az ügyben.
Dátum: 2004-11-19 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:51.566030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kormánynak azért kellene határozottabban fellépnie a verespataki ciános aranybánya-beruházással szemben, mert ellenkező esetben december elején számos mentességgel zárulnak le a Romániával folytatott csatlakozási tárgyalások" - jelentette ki Makrai László, a zöld tagozat elnöke. Hozzátette, megítélésük szerint a román fél részéről nem merültek fel olyan biztosítékok, amelyek azt mutatnák, hogy a verespataki aranybánya tervezett beindításával összefüggő potenciális veszélyforrásokat felszámolnák és megszüntetnék azt a veszélyt, amely Magyarországra leselkedik.
"Az nagyon kevés, hogy Nastase elismeri és kinyilvánítja azt, hogy a jelenlegi felállás szerint a román kormány nem támogatja a verespataki beruházást: ezt bele kell foglalni a csatlakozási tárgyalások írásbeli szövegébe is, és ilyen tekintetben nem szabad a román kormányt útjára engedni" - hangoztatta Makrai László.
A tagozat elnöke szerint mindaddig folytatni kell a tárgyalásokat, amíg nem lesz egyértelmű garancia arra, hogy megszűnik az a veszélyforrás, amit a folyókon keresztül a román határon túlra terjedő szennyeződések jelenthetnek.
A tiltakozás tucatnyi résztvevője "A kormánynak a verespataki az európai cián?", illetve "Partjainkat cián mossa/Nastasétől Gyurcsány hozza" feliratú táblákkal vonult a városháza elé.
A tagozat tagjai ott a kormányzat szimbolikus képviselőinek, a Gyurcsány Ferenc- és Persányi Miklós-álarcot viselő társaiknak egy aranyhalat, illetve egy ciánt tartalmazó lombikot nyújtottak át, melyek közül a kormány jelképes tagjai az aranyhalat választották.
A kanadai Gabriel Resources bányatársaság Verespatakon évi 500 ezer uncia arany kitermelésére akar bányát nyitni.
A kanadai társaság ciánt használna az arany kinyeréséhez, és ez félelmeket kelt a négy évvel ezelőtti, Tiszát is érintő szennyezés esetleges megismétlődése miatt.
A bukaresti környezetvédelmi minisztérium szerint a Gabriel Resources még nem nyújtotta be a bányanyitáshoz, a kitermelés beindításához szükséges környezetvédelmi engedélykérelmet, és az ehhez szükséges dokumentumokat.
MTI - fideszfrakcio.hu