Adósságspirálban az ország
Az egy főre jutó adósság fölemlegetésének semmiféle közgazdasági értelme nincs - írta ez év tavaszán Farkas Zoltán a Heti Világgazdaságban, amikor Rogán Antalék adósságszámlálót állítottak fel a Hegyalja úton, hogy felhívják a figyelmet az ország gyorsan duzzadó adósságállományának veszélyére.
Dátum: 2004-11-20 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:52.443302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egy főre jutó adósságállomány már akkor meghaladta az egymillió forintot, és azóta tovább növekszik. Az állam teljes adóssága mára megközelítette a maastrichti előírások szerinti GDP-arányos hatvan százalékot. Az elemzők többsége a túl nagy mértékű költségvetési hiányt jelöli meg az állam eladósodásának legfőbb okaként. Járai Zsigmond jegybankelnök szeptember eleji nyilatkozatában úgy ítélte meg, hogy jelentős forintgyengülés esetén át is lépné ezt a határt. Míg a bécsi Kurier szerint a növekvő államadósság jelenti majd a legnagyobb kihívást Gyurcsány Ferenc kormányának, Draskovics Tibor pénzügyminiszter többször úgy nyilatkozott, hogy még az év vége előtt trendforduló következik, és 2008-ig fokozatosan 54-55 százalékra csökken az eladósodási ráta. Ellenzéki politikusok emlegetik, hogy 2001-2002-ben ez a mutató a Horn-kormány alatti emelkedés után az 52 százalékos szinthez közelítve csökkent. Az adósságspirál az elmúlt évben ismét elindult, az adósságszint az év végén 54,3 százalékra rúgott, mígnem az idei évben elérheti a 60 százalékot. A szabad demokrata Bauer Tamás viszont 2001-től számolja az eladósodás újraindulását. Az ellenzék szerint ez az eladósodottsági fok nemcsak az euróhoz való csatlakozás szempontjából fenyeget veszélyekkel, de felrémlik az adósságspirál és az adósságlavina veszélye is.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu