The Washington Times: "Medgyessy kommunista besúgó volt"
A The Washington Times című, amerikai napilap vasárnapi száma Balint Vazsonyi tollából "Medgyessy kommunista besúgó volt" címmel cikket közölt a Medgyessy ügyről. Néhány héttel a választások után a Magyar Nemzet a kommunista titkosrendőrség besúgójaként (informer) azonosította az új magyar miniszterelnököt. Ehhez az a megállapítás kapcsolódik, hogy 1990-ben Magyarország úgy döntött, nem fogja üldözni azokat, akik valamilyen módon szolgálták a kommunista rezsimet, "de hogy besúgó legyen a miniszterelnök, az újdonság".
Dátum: 2002-07-21 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:53.904300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The Washington Times ismertetése szerint a Magyar Nemzet által közzétett dokumentum értelmében Medgyessy Pétert abban az időben (1978-ban) nevezték ki a titkosrendőrség főhadnagyává, amikor szolgálatai a korábbinál is fontosabbá váltak, és miközben a pénzügyminisztériumban dolgozott, valódi felettesei a belügyminisztériumban ültek, akik az egész állambiztonságot felügyelték, beleértve a kémelhárítást is.
A szabad demokraták a jelek szerint megelégedtek a nyilvános bocsánatkéréssel azért, mert Medgyessy a választások előtt nem tájékoztatta a szavazókat - írta Vazsonyi. Ehhez hozzátette: a miniszterelnök biztosította a szavazópolgárokat arról, hogy senkinek
nem ártott, és hogy megbízatását a magyar IMF csatlakozás érdekében vállalta.
Ha el is hisszük Medgyessy történetét, maradnak kérdések" - folytatta a The Washington Times cikkírója.
Megemlítette, hogy a Magyar Nemzet dokumentuma 1961-re teszi Medgyessy "szolgálatba lépésének évét", és megjegyezte, hogy 1961-ben a magyar kormány még
tizenéveseket akasztott az 1956-os felkelésben való részvételért.
"Mellesleg Kovács László külügyminiszter, a most kormányzó Szocialista Párt elnöke a hetvenes években még olyan könyveket írt, amelyekben ömlengően dicsérte a Bolsevik Pártot és a Szovjetuniót, mint a világ gazdasági üdvözülésének egyedüli forrását" - olvasható
a The Washington Times cikkében.
Vazsonyi írása azzal folytatódik, hogy a Miniszterelnöki Hivatal figyelmeztetés és tárgyalás nélkül felmondta a Magyar Nemzet nyomdai szerződését, valamint hogy "politikai tisztogatás" zajlik,
amely teret ad a személyes bosszúállásnak. Erre példaként az Operaház zeneigazgatójának a menesztését említette: "azt, hogy a szerződése még négy évre érvényes volt, megsemmisítette az a tény, hogy korábban nem adott főszerepet a jelenlegi kulturális miniszter feleségének".
"Egy évtized óta először komoly tüntetések voltak Budapesten, és szintén először komoly rendőri fellépés volt a tüntetőkkel - gyakran idős, nyugdíjas emberekkel - szemben. Nehéz felmérni, hogy az ügy
kifutotta-e magát, vagy még mindig válság közepette van ez a fontos NATO-szövetséges" - jegyzi meg a The Washington Times szerzője.
MTI - fidesz.hu