Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasított NATO

A NATO gyakorlatában példátlan módon az atlanti szövetség több tagállama is elutasította, hogy két NATO-főparancsnokságra vezényelt tisztjei részt vegyenek a szövetség iraki kiképzési programjában - jelezte egy magas rangú amerikai tisztségviselő.


Dátum: 2004-11-20 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:52.752817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A neve elhallgatását kérő, pénteken Washingtonban nyilatkozó külügyminisztériumi tisztségviselő hangsúlyozta: amerikai megítélés szerint ezen országoknak az iraki kiküldetés mellett kellene dönteniük, s Washington képviselői ezt egyértelműen közölték is velük. "Úgy gondolom, hogy ehhez fogható dolog most először fordult elő" - mondta a tisztségviselő az elutasításra utalva. A NATO politikai vezető testülete, a tagállamok nagyköveteiből álló Észak-atlanti Tanács szerdán fogadta el végleg a katonai szövetség iraki szerepvállalásáról, az iraki biztonsági erők kiképzéséről szóló tervezetet. Mint a tisztségviselő emlékeztetett rá, hogy a többi tagállammal együtt Franciaország, Németország, Spanyolország, Belgium, Görögország és Luxemburg is polititikai hozzájárulását adta a művelethez és kiveszi részét annak költségseiből is. Ezt a transzatlanti viszonyban bekövetkezett közeledés komoly jeleként értékelték, tekintettel a NATO-tagállamok - az Egyesült Államok és legszorosabb szövetségesei, illetve néhány európai ország, köztük Franciaország és Németország - között az amerikai vezetéssel megvívott iraki háború keltette korábbi keserű megosztottságra. Az említett országok azt viszont már nem engedélyezték, hogy a belgiumi Monsban és az egyesült államokbeli Norfolkban működő NATO-főparancsnokságokra vezényelt tisztjeik Irakban részt vegyenek a kiképzési programban. "Őszintén szólva ez néhányunkat meglepett" - fűzte hozzá az amerikai tisztségviselő, aki szerint Washington attól tart, hogy az elutasítás alááshatja a szövetségben újonnan látni vélt, még törékeny egységet. (Franciaországot ez a kérdés közvetlenül nem érinti, mert nem tagja a NATO integrált katonai szervezetének - jegyezték meg még szerdán diplomáciai források.) Az amerikai tisztségviselő mindazonáltal megjegyezte: senki nem várta az említett országoktól, hogy katonákat küldjenek Irakba (a kiképzési programban való részvételre), hanem a NATO számított a Monsban és Norfolkban állomásozó tisztek kiküldésére. "Ezek NATO-tisztek, a NATO parancsnoksága alatt állnak és végre kell hajtaniuk a NATO parancsnokainak utasításait" - hangoztatta. Az iraki kiképzési program jelenti a NATO első kollektív szerepvállalását az arab országban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek