Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkos kapcsolatok?

Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezére és Abu Muszab az-Zarkávi, a hálózat iraki szövetségese megpróbál érintkezésbe lépni egymással - közölte egy amerikai tábornok.


Dátum: 2004-11-20 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:53.058068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lance Smith, az amerikai légierő tábornoka pénteken Washingtonban újságíróknak nyilatkozva tényként kezelte, hogy történtek kísérletek a feltehetően az afganisztáni-pakisztáni határvidék hegyei között rejtőzködő bin Laden és az amerikai ostrom elől az iraki Fallúdzsából nemrégiben valószínűleg elmenekült Zarkávi közötti kapcsolatfelvételre. A tábornok kétségesnek nevezte, hogy a nagy távolság miatt ezek a kísérletek eredményesek voltak-e, vagyis a feltehetően futárok által szállított számítógépes lemezekre rögzített üzenetek célba jutottak-e. Smith szerint egyelőre nem világos, hogy az al-Kaida megpróbált-e utasításokat adni Zarkávinak, mindazonáltal valószínűtlennek tartotta, hogy a terrorhálózat irányítaná az iraki felkelőket, akiknek élén más amerikai tisztségviselők korábbi közlései szerint elsősorban helyi - azaz iraki - vezetők állnak. Az Egyesült Államok az al-Kaida terrorhálózatot tette felelőssé a mintegy háromezer halálos áldozatot követelő 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokért. A Zarkávi vezette, számos túsz elrablásának és lefejezésének, valamint robbantásos merényletetnek az elkövetőjeként jelentkező terrorista csoport a közelmúltban hűséget esküdött Oszama bin Ladennek és az al-Kaidának.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek