Ítéletidő: Közel ezerszer riasztották a tűzoltókat
A pénteki szokatlanul erős szélvihar miatt 934 alkalommal vonultak ki a tűzoltók főként kidőlt fákhoz, megrongált épületekhez és közlekedési balesetek helyszíneire - tájékoztatta Szentes György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltó alezredese szombaton az MTI-t.
Dátum: 2004-11-20 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:53.368033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alezredes információi szerint, egy könnyebb esetet kivéve, személyi sérülést sehol nem okozott a heves eső, helyenként pedig jégeső kíséretében érkező orkán erejű szélvihar. "Az ítéletidővel összefüggésben a tűzoltóknak Budapesten, Pest megyében, Békés megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében akadt a legtöbb dolga" - közölte az alezredes. Hozzátette, hogy a fővárosban még szombat délelőtt is mintegy 40 helyszínen zajlanak különböző munkálatok, elsősorban a kidőlt fák eltávolítása ad még feladatokat. Szentes György megjegyezte, hogy az ország más részeihez képest kevesebb riasztást kaptak a tűzoltók Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében. Beszámolt arról, hogy pénteken az országban 650 alkalommal fakidőlés, ágleszakadás vagy veszélyes megdőlés miatt kellett a tűzoltóknak beavatkozni, akik további 200 helyszínen az épületek kárt szenvedett tetőszerkezetével voltak elfoglalva. Orosházán 100 lakóépület tetejét bontotta meg a szél, Tiszaalpáron pedig 60 háznál történt hasonló eset. Orosházán a polgármester helyi védelmi bizottságot is létrehozott a gyorsított kárfelmérés érdekében. "Közlekedési baleset miatt pénteken a tűzoltók 84 esetben működtek közre, ezek döntő részben a viharral voltak összefüggésben" - mondta az alezredes.
MTI - fideszfrakcio.hu