Több ezer egészségügyi dolgozó demonstrált a Parlament előtt
A havazás ellenére több ezren vonultak fel világoskék léggömbök tömegével, a szolidaritást jelző kék zászlókkal és transzparensekkel az egészségügyi dolgozók országos demonstrációján a Parlament előtt szombaton.
Dátum: 2004-11-20 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:54.530452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A civil és szakmai szervezetek által meghirdetett tüntetés célja az ágazatban jobb bér- és munkafeltételek megteremtése, valamint annak elérése, hogy a december 5-i népszavazáson minél többen szavazzanak igennel a kórházprivatizáció ellen. A felvonulók transzparensein többek között "Egészséges Magyarországot!", "Európai bér kell, nem hálapénz-kényszer!" feliratok hirdették a követeléseket. Emellett "Ferkó, a mi kórházunk nem Balatonőszödön van", illetve "Lendületben az ország, belerokkant a kórház is" olvasható a tüntetők tábláin. A demonstrációhoz csatlakozott a lengyel egészségügyi dolgozók szakszervezetének küldöttsége is, jelezve ezzel szolidaritását a magyar egészségügyiekkel szemben. A Kossuth téren felszólalt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki hatalmas erőnek nevezte, hogy ilyen sokan megjelentek a megmozduláson, ugyanis a kormány a demonstráció hírére megállapodott a szakszervezettel arról, hogy november 26-án kétoldalú tárgyalásokat folytatnak a sztrájkkövetelésekről. A kamara elnöke hangsúlyozta: követelik, hogy a kormányzat ezentúl vegyen részt a nemzeti egészségügyi kerekasztal ülésein azért, hogy közmegegyezésen alapuló magyar egészségügy legyen, már uniós tagállamként történjen végre európai módon a gyógyítás és a gyógyulás. Véleménye szerint a privatizáció nem mindenre ad garanciát, ennél sokkal fontosabb az egészségügyi közvagyon védelme. Hazugságnak nevezte azokat a kijelentéseket, amelyek szerint az egészségügy nagy része már magánkézben van. Rámutatott: a betegellátástól egyféle profit nyerhető, és ez a gyógyulás. Éger István arra buzdította a résztvevőket, hogy "felelősen és szakmai alapon", pártpolitikától semlegesen döntsenek a népszavazáson és mondjanak igent a kórházprivatizációról feltett kérdésre.
Az MTI vidéki tudósítóinak információi szerint 15 megyéből összesen mintegy háromezer egészségügyi dolgozó jelezte részvételét a budapesti megmozduláson. Több helyen különbuszt indítottak az eseményre, míg máshonnan vonattal, vagy személygépkocsival indultak útnak. A legtöbben, mintegy ötszázan, Somogy megyéből jelentkeztek az EDDSZ megyei szervezetének felhívására. Vas megyében nem szerveztek a közös utazást, ennek ellenére elképzelhető, hogy néhányan részt vesznek a tüntetésen - mondta Dobos Imre, az EDDSZ Vas megyei szervezetének elnöke. Az EDDSZ borsod megyei szervezetének elnöke az MTI-nek azt mondta: "bízunk abban, elegen leszünk, szavunkra végre odafigyel az egészségügyi kormányzat". A szaktárca vezetője az MTI-nek pénteken elmondta: a kormányzat álláspontja változatlanul az, hogy ezeket a kérdéseket tárgyaló asztal mellett kell megoldani, ezért november 26-án kétoldalú tárgyalást kezdenek a szakszervezettel. Cser Ágnes ezzel kapcsolatban pénteken sajtótájékoztatón közölte: a szakszervezet a tárgyalásig biztosan felfüggeszti a munkabeszüntetési akciót, de a sztrájkkészültséget továbbra is fenntartja.
MTI - fideszfrakcio.hu